1. Hofi Géza - Hofélia belépője
2. Elisabeth (musical) - Lehull a fátyol
3. V-Tech - Ének az esőben
NÁGI
Bemutatás:
Nagyapja hegedűművész volt, kiskorában ő volt a legnagyobb támogatója.
Általános iskolában kórusba járt, majd a gimnáziumban saját zenekarral
lépett fel, ahol saját szerzeményeket is színpadra vittek.
Már a középiskolában eldöntötte, hogy a zenét választja hivatásának.
A Kőbányai Zenei Stúdióban folytatta tanulmányait, ahol kinyílt számára
a világ, hiszen rengeteg stílusban kipróbálhatta magát.
A NÁGI művésznéven futó produkcióban saját dalokat, vagy éppen a
számára fontos előadóktól feldolgozásokat ad elő.
2019 óta számos ismert és kevésbé ismert előadóval énekelt együtt.
Így például a Ruby Harlemmel (Iván Szandra), Nagy Bogival dalolt.
2019 nyara óta Zsombok Réka helyén énekel az Acoustic Planet-ben.
A 2020-as "A Dal" című műsorba bejutott a Freedom-Felszállok a gépre
című dalával és tovább jutott a legjobb 18 közé is.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!