1. Majka - Csurran, cseppen
2. Demjén Ferenc - A szabadság vándorai 3:38 [1996]
3. Havasi Duo - Kossuth Lajos azt üzente..
Vavra Bence
Bemutatás:
Magyar énekes, dalszerző.
Hangszere: zongora
Bence Debrecenben nőtt fel. Az Ady Endre Gimnázium
dráma szakán végzett. A tananyagon túl talpraesettséget,
jó kiállást és jó kommunikációs készséget is szerzett itt.
Mellette a Simonffy Emil Zeneiskolában 11 évig tanult
zongorázni.
Hobbija és egyben a kikapcsolódása is a kosárlabdázás.
Bence először 2010-ben, majd 2012-ben is jelentkezett az
X-Faktorba. Először a legjobb 150 közé jutott, másodszor
már a legjobb 50 énekes közé is bekerült.
Ebben az évben ismerkedett meg a későbbi zenekara, a
ByTheWay tagjaival: Feng Ya Ou Ferenccel, Patocska
Olivérrel és Szikszai Péterrel.
A négytagú formációval ismét elindult a tehetségkutatón
2013-ban. Ez az év hozta meg a nagy áttörést, ugyanis
bejutottak a fináléba, ahol második helyezést értek el.
2014 augusztusától trióban folytatták a zenélést.
A csapat első nagylemeze 2014 októberében készült el.
A ByTheWay zenekar 2016-ban elindult A Dalban a Free
to Fly című slágerükkel, ahol a középdöntőig jutottak.
Bence közben folytatta a tanulást: 2014-től a Budapesti
Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan szakának
hallgatója.
A ByTheWay tagjai 2017 novemberében jelentették be a
zenekar megszűnését.
A Dal 2018-ban szólóban a Ceasefire X néven szerepelt
a Satellites című dallal, amellyel a középdöntőig jutott.
2019-ben a Szótlanság című dala bekerült a legjobb 30
dal közé, így Bence harmadszor is szerepelt A DAL című
dalválasztó műsorban. Nem is akárhogyan, hiszen a döntő
legjobb négy dala közé is bekerült.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!