1. Egyéb szövegek - Bella Ciao
2. T. Danny - Vidéki Csajszi
3. Fehér Krisztián - Gyere Kislány (ft. Burai)
Süle Zsolt
Bemutatás:
Magyar zenész, énekes, zeneszerző, dalszerző.
Hangszerei: billentyűsök, dob
Süle Zsolt a Vendéglátóipari Szakközépiskolába járt, és később
dolgozott is a vendéglátásban. Édesapja vendéglátós zenész volt,
szaxofonon játszott.
Zsolt már gyerekkorában zenész akart lenni, de emellett érdekelte
a színjátszás is.
14 évesen megalapította első zenekarát, a Story-t, ahol dobos volt.
Később dalszövegeket is írt és megalapította a Sansz nevű zenekart.
Ez az együttes már saját dalokból álló repertoárral rendelkezett, és a
Ki mit tud?-ot is megjárták, ahol megismerkedett Nyakas Krisztiánnal,
Csoknyai Györggyel és Holubecz Imrével. Velük együtt kezdett el LGT
dalokat játszani, kezdetben csak saját maguknak, majd a nyilvánosság
előtt is. Többek között kísérő zenekara voltak a veszprémi színházban
a Miénk a cirkusz című darabnak, amely LGT-dalok köré íródott.
Süle Zsolt az LGT-dalokat játszó együttessel párhuzamosan mindig tagja
volt másik zenekarnak is. Egyik ilyen a Mozizenekar volt, amiben a saját
szerzeményeit adták elő.
A másik ilyen a 2014-ben alakult ÉSTE, ahol Trócsányi Gergely fiókban
őrzött versei és dalszövegei Süle Zsolt zenei világával keltek életre.
Első albumuk már az első évben (2014) megjelent.
A szerzőpáros 2016-ban többek között Kolozsváron az Interferenciák
Nemzetközi Színházi találkozón és Tatán, a Víz Zene Virág fesztiválon
is szerepelt.
2017. december 6-án derült ki, hogy A Dal 2018-ba bejutott a Zöld a május
című dala. A Dal első elődöntőjében a zsűri és a nézők szavazatai alapján
45 ponttal a második helyen végzett, és továbbjutott a műsor döntőjébe.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!