Huszár József

Zenei irányzat: Magyar nóta, operett
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 1750 alkalommal

Bemutatás:

Huszár József (1932. augusztus 30. – 2018. augusztus 19.)
Magyar nótaénekes volt.

Mogyoródon született. Budapestre kerülve az Óbudai
Hajógyárban kezdett dolgozni szerszámkészítőként.
1967-től önálló kisiparos lett. A későbbiekben több a
szerszám készítéssel kapcsolatos mestervizsgát tett.
Több szerszám készítésére kapott megrendeléseket
komoly cégektől, amelyeket rendre kiválóan meg is
valósított. Kiváló szakembernek tartották.

Az énektanulmányait S.Tordai Blanka ének tanárnőnél
kezdte meg 1963-ban, majd 1969-ben az operaház neves
muzsikusai előtt operett vizsgát tett.
1970-ben magyar nótaéneklésből, azután meg 1971-ben
műdal éneklésből is vizsgázott. Miután azonban munkája
hosszú ideig elsőbbséget élvezett az életében, a nóták
éneklését jó darabig csak, mint hobbit művelte.
Csak 1988-ban kezdett el komolyabban foglalkozni ismét
az énekléssel. Újra folytatta a tanulást S.Tordai Blanka
énekiskolájában és közben Lontay Rajner Lászlóné, Patyi
néni és Gaál Gabriella egyengette színpadi pályafutását.

Önálló estje volt a Kispesti Vigadóban, Ferencvárosban,
de énekelt Szlovákiában is. Rendszeresen hívták templomi
esküvőkön énekelni.

Énektanára és korrepetitora volt Tarnay Kiss László is,
akivel együtt készült a rádió felvételére 1990-ben, amelyet
22-es stúdióban Imádság a magyar nóta címmel vettek fel.
1996-ban az MTV is készített vele felvételt.

2008-ban vonult vissza az énekléstől.

2018. augusztus 19-én Budapesten hunyt el.

Forrás: Wikipédia
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább