Csupán 4 barát Írországban akik szeretik a rock zenét és elhatározták hogy elkezdenek zenét tanulni.
A Korrózió zenekar,egy Írországi Magyar amatőr rock banda! A tagok mind, hosszú évek óta a zöld szigeten élnek!A 2012-es megalakulás, szorossan köthető a túlnyomórészt esős, helyi időjárási adottságokhoz! A zene szeretete és a sok borongós nap, lelkessé tett 3 barátot hogy hangszert ragadjanak és elkezdjenek tanulni. Így alakult meg kezdetben a Hazemize zenekar. A sok, nappaliban majd garázsban eltöltött próbaórák után, 2015-ben sor került az első fellépésre egy helyi kis településen. Majd az elsőt sorra követték a bulik, helyi pubokban,rendezvényeken, illetve Magyarországról kilátogató bandák (Alvin és a Mókusok,Helldiver,Stress, Zorall,Kerozin,Kalapács...) előzenekaraként is tiszteletüket tették. Az évek során a csapat több tagcserén is átesett, mígnem 2018 december végén úgy döntöttek hogy átszervezik a zenekart, ami egyrészt azzal is járt hogy míg korábban csak feldolgozásokat játszottak, onnantól elkezdtek saját dalokkal is foglalkozni.Továbbá névváltoztatás is történt s így 2019-től Korrózió zenekar néven kezdtek el működni. Színpadra 2019 novembere után, 2022 márciusában tértek vissza Dublinban. Azóta többször koncerteznek az Észak-Írországi Omaghban, de voltak Waterfordban is! A zenekar saját maga elkészített egy 4 dalos kislemezt 2021-ben, ami a "Nem kell hogy szeress" névre hallgat. Majd 2023 tavaszán jelent meg online platformokon az első albumuk, ami a 11 dalt tartalmaz és a "Kell egy másik ajtó" címet viseli.
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!