Szandi

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 5 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 65776 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Biográfia:

1976 július 7-én született Budapesten. 12 évesen (1988-ban) szerepel a Nyomorultak és a Bestiák című rockoperában a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Ugyanebben az évben benevez a Mini-Tini pop-énekes pályázatra, melyet 400 jelentkező közül meg is nyer. Fél év múlva nővére (Pintácsi Viki) segítségével elmegy Fenyő Miklóshoz, aki meghallgatja, pártfogásába veszi, és hamarosan dalokat is ír neki. 1989 novemberében (13 éves korában) jelenik meg első albuma Kicsi lány címmel, s hetek alatt 270 ezer példányban fogy el. Ő a legfiatalabb magyar platinalemezes előadó. 1990-ben megjelent Tinédzser l´amour című lemezéből is jóval több, mint 250 ezer darab fogyott. 1991-ben filmfőszerepet kap egy zenés mozifilmben, a Szerelmes szívek-ben. Ez a címe 1991-es albumának is. Abban az évben ez lett a legnézettebb mozifilm 1 millió nézővel, majd 1992-ben újabb lemezzel jelentkezik Fenyő menedzselése alatt. Fenyő Miklóssal összesen 4 lemezt készít, és 1993-ban véget ér a munkakapcsolat. Még ezévben Szandi címen feldolgozás lemezt készít, melynek producere Bogdán Csaba, majd még ez évben Szandi Aranyos-Best of válogatásalbumot ad ki a Hungaroton kiadó. 1994-ben Szikora Róbert ír neki lemezt Tizennyolc címmel. 1995-től lemezeinek producere és zeneszerzője Bogdán Csaba, és még ez év őszétől kiadót vált és az EMI-hoz szerződik (1995-től 2003-ig Ő az egyetlen női előadó az EMI kiadónál), itt jelenik meg a Szan-di-li című soronkövetkező nagylemeze. 1996-ban Koppenhágában Jódli-dili című dalára remixet készít a Hartmann-Langhoff páros, akik a Me & My és az Aqua producereiként értek el hatalmas nemzetközi sikert. A dal megjelenik 5 országban válogatás lemezeken (Dél Afrika, Dánia, Thaiföld, Japán, Brazília), olyan világsztárok társaságában,mint a Spice Girls, Dj. Bobo, Bellini, Erotic stb. Közben itthon újabb nagylemeze jelenik meg Bumeráng party címmel. Japánban You never know címmel újabb dala kerül rá a Dance Mania című válogatáslemezre. A két japán válogatás összesen közel 600 ezer példányban kelt el. 1997-ben fellép Hong Kong-ban az Ázsiai Midem fesztiválon, közvetlenül előtte lép fel a Barbie Girl-t előadó akkor még ismeretlen Aqua együttes. Még ez évben single CD-je, majd később Dancing Flame címmel saját albuma jelenik meg Japánban, amit később itthon is megjelentet a kiadó. 1998-tól Frufru szerepét játsza a Hotel Menthol musical-ben a Fővárosi Operett színházban. Szintén ez évben Magyarország akkor legnézettebb Tv csatornáján a TV 2-n Vágó István oldalán az Azok a szép napok című zenés vetélkedő műsor műsorvezetője. 1998-as albumát is a vetélkedő dalaiból válogatja össze, és a címe is ugyanez. A lemez szintén aranylemez lett. 1999 őszétől a Dáridó című hihetetlenül népszerű TV műsorban szinte állandó közreműködő és Galambos Lajos oldalán időnként műsorvezetőként is bemutatkozik. 1999-ben férjhez megy menedzseréhez és zenei mindeneséhez Bogdán Csabához. Három gyermekük: Blanka, Domonkos és Csabi. Az 1999-es albumára kedvenc dalait gyűjti össze, és a Waya Con Dios Neh nah nah nah című feldolgozást Patchai-val, a Gipsy Kings gitárosának, Chico-nak unokaöccsével énekli duettben. 2000 májusában Göncz Árpád köztársasági elnöktől Ezüst Érdemrendet kapott jótékonysági tevékenykedéséért, majd ez év őszén újabb - Dúdold a szív dallamát - albummal jelentkezik. Az EMI kiadó gondozásában 2002-ban jelenik meg utoljára albuma Minden percem a szerelemé címmel. 2003-tól saját vállalkozásában adja ki lemezeit, így jelent meg még ez évben az Egyszer az életben, és 2005-ben a Tárd ki a szíved is. 2006-ban Best Of Remix 2006 címmel jelent meg lemeze, melyre legsikeresebb dalait énekelte újra ahhoz, hogy hazánk legismertebb lemezlovasai átöltöztessék, trendi stílusba bújtassák az ismert nótákat. Legutóbbi kiadványa 2009-ben - Rabold el a szívemet! címmel - jelent meg, melyről a legnagyobb sikert a Vándormadár és a Szalmaláng dalok hozták.

Tagok:

Orbán Tamás

szövegíró

Szandi dalszövegek (172 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Fatka-chan Hozzászólás ideje: 2011-04-10 11:24:39

Utolsó bejelentkezés:
2016-05-10 17:19:28

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Annyira szeretem ez a számot :) Nem tudja valaki honnan tudnám letölteni, mert sehol sem találom? :(

teknoyogi Hozzászólás ideje: 2010-11-13 16:40:02

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-13 17:34:33

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Szerintem ez a dal naon jó ! Szandi kitűnő énekesnő , a szólógitáros srác vérprofi de a zenei alapon lehetne még csiszolni .

jos Hozzászólás ideje: 2010-11-13 13:37:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-13 14:22:28

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Bocsi! Későn vettem észre,hogy az előbb egy sorba írtam az első sort.

jos Hozzászólás ideje: 2010-11-13 13:33:38

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-13 14:22:28

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Pluhár Balázsnak Ez a szám a "stupid cupid" címet viseli, Connie Francis-tól Amit te írtál, azt a "kicsi lány" címen énekli ez a lány. Amit szintén Connie Francis neve fémjelez. Egyébként mind a két szám eredetiben, és Szanditól is nagyon jól sikerült. Üdv: Jos

mucky1228 Hozzászólás ideje: 2010-10-08 18:54:04

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-08 20:50:46

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Gyönyörű ez a dal!!!!!!

nagytimi26 Hozzászólás ideje: 2010-07-06 19:12:38

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-23 19:35:05

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Én is szeretem ezt a dalt. Nálunk ezzel búcsúztattuk a kilencedikeseket.

nelly188 Hozzászólás ideje: 2010-04-28 11:48:30

Utolsó bejelentkezés:
2015-09-02 17:45:10

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Imádom ezt a számot!

Pluhár Balázs Hozzászólás ideje: 2010-04-26 21:28:25

Utolsó bejelentkezés:
2022-08-24 16:14:43

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Emlékszem még, hogy ennek a számnak az eredeti címe: Itsy bitsy teeny weeny yellow polka dot bikini. Nekem a Macarena Party című CD-men rajta van.

mma13 Hozzászólás ideje: 2010-04-05 19:49:14

Utolsó bejelentkezés:
2015-09-03 21:15:48

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

találtam egy videot indavideon amihez jo a szöveg ami itt található:azzuro.ha vki megtudja csinálni hogy átteszi youtubra akkor bemásolható.

csilagoseg Hozzászólás ideje: 2010-02-25 16:04:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-08 17:35:44

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Imádom;kircsi!:)

2122 Hozzászólás ideje: 2009-08-23 17:08:35

Utolsó bejelentkezés:
2015-10-12 18:43:39

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Nagyon imádom ezt a számot csak az a kár, hogy nincs meg:(

2122 Hozzászólás ideje: 2009-08-23 17:07:46

Utolsó bejelentkezés:
2015-10-12 18:43:39

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

wiki1991 Hozzászólás ideje: 2009-07-03 21:09:44

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-03 23:11:56

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

vikus98 a youtube rol le tudod tölteni de ha kell megadom az e mil címem és msn en át tudom neked küldeni mert nekem meg van :)

Betty23 Hozzászólás ideje: 2009-06-20 20:37:00

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-20 22:27:35

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

ez a szám (is) ment a barátom búcsúztatóján.. azóta sokat hallgatom. :(

vikus98 Hozzászólás ideje: 2009-05-04 18:12:10

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-29 20:13:11

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Nagyon szeretem ezt a számot! Nem tudná valaki megmondani hogy hol lehet letölteni Szanditól a Volt egy tűzszínű nyár című számot videoklipbe? Előre is köszi!

beatrix054 Hozzászólás ideje: 2009-03-02 20:54:20

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-02 21:32:05

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Kis gyerekként mindig csak a Szandit hallgattam,nagy kedvencem volt a Loko-loko-lokni,Rád gondolok,a szerelmes szívek és még sorolhatnám.Még ma is szivesen meghallgatom a zenéit

DoraBlacksmith Hozzászólás ideje: 2009-02-20 02:52:17

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-05 15:38:17

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Nagyon gyönyörű ez a dal! Egy ballagáson volt alkalmam elénekelni,és majdnem elsírtam magam közben!!!Belopta magát a szívembe!!!

fannika1234 Hozzászólás ideje: 2009-01-16 15:52:47

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-04 20:52:54

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

szeretem ezt a számot.(:

panndycy Hozzászólás ideje: 2008-06-15 15:47:17

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-27 18:26:50

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

imádom ezt a számot...valaki tudja hol lehet letölteni?vagy ha valakinek megvan messenger ID [*** moderálva ***]

Zenemanó Hozzászólás ideje: 2008-02-18 18:02:15

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-28 23:16:05

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Öri-hari, Tinédzser lamur még kicsi voltam mikor ezek nagy slágerek voltak, de most az egyik bnőm elküldte. Egyszerűen imádom:D

SWENN Hozzászólás ideje: 2007-12-29 21:06:49

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-27 21:44:14

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Hahó! szeretem ha pontosan tudunk mindent, amit tudhatunk. erről a dalról azt, hogy 1978-ban a Kék csillag együttes rádiófelvétele volt Szakály László zenéje, S.Nagy István szövege

szivem Hozzászólás ideje: 2007-12-13 18:59:47

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-13 18:51:04

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

sziasztok nekem szandi a kedvencem ,de megtudna valaki mondani hogy tudnma letolteni ezeket a szamjait? koszi.

ANYUCICA Hozzászólás ideje: 2007-09-11 09:41:05

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

valaki meg tudná mondani.hogy ezt a zenét (volt egy tûzszínû nyár)hol tudnám [*** moderálva ***]

*natika* Hozzászólás ideje: 2007-07-08 11:56:52

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-18 20:04:57

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

Akinek megvan Szanditól a Minden percem a szerelemé címû száma az küldje már el msn-en. [*** moderálva ***] Elõre is köszike!

kicsikemoncsika Hozzászólás ideje: 2007-03-06 15:20:01

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Szandi" előadóról:

imadom ezt a szamot, naon szep

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább