1. Ismerős Arcok - Nélküled 5:41 [2010]
2. Kárpátia - Székely Himnusz 4:04 [2003]
3. Varga B. Tamás - Magyar Hitvallás
Kőszegi Imre
Bemutatás:
Liszt Ferenc-díjas magyar dobos, zeneszerző, zenetanár,
a Magyar Jazz Szövetség volt elnöke (2002-2008).
A magyar jazz nagy generációjának egyik kiemelkedő muzsikusa,
a hazai és a nemzetközi jazz-élet egyik legaktívabb résztvevője.
A Zeneakadémia Jazz Tanszék ütőtanára is volt.
1963-ban végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola
és Gimnázium dob tanszakán.
Pályafutása 1975-ben indult el első saját együttesével, a Kőszegi
Rhythm and Brass-al.
1980-ban megalapította nemzetközi együttesét Jack Gregg amerikai
bőgős, Zbigniew Namysłowski lengyel szaxofonos és Gárdonyi László
zongoristával. Végig turnéztak szinte egész Európát.
Saját zenekarai mellett játszott még a Super Trio és a The Creative
Art Ensemble formációkban is.
Super Trio (Vukán György-Berkes Balázs-Kőszegi Imre).
A hazai jazz szinte minden jelentősebb előadójával zenélt együtt.
Csak néhány ezek közül: Tomsits Rudolf, Pege Aladár, Babos Gyula,
Zoller Atilla, Szabados György, Szakcsi Lakatos Béla ...
Több mint 150 lemezen működött közre.
Díjai : Lyra-díj, eMeRTon-díj, Szabó Gábor-díj, Liszt Ferenc-díj (2011),
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!