Day

Day
Teljes név: Day
Együttes: (BSW) BeerSeeWalk, Day, Day vs. Mil, Jam Balaya , Ketioz, Kontroll, Razzia km. Day, SP Éder Krisztián, Sectah, Tibbah, Vicc Beatz,
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 4, összesen 10543 alkalommal

Biográfia:

Napjaink egyik legtehetségesebb MC/producere, Day, SP Kölyök LP-jén tűnt fel, négy alapzenéje mellett három számban is közreműködött. A közönség mégis 2007-ben ismerte meg a nevét igazán: The Steve 1st című lemezén az ő beatje szólt az Akkezdet Phiaival közös P.I.Á.É., valamint a Siskafinuccsival rögzített Vérre Back 2 alatt is. Finuccsi Dühkórján is helyet kapott egy Day-zene, valamint egy remix is, és a Tezsviir is kapott tőle alapokat a Viir nem válik vízzé lemezre. Az igazi áttörést azonban a 2007 őszén kiadott 20 LP jelentette, amelyen Day MC-ként is letette a névjegyét, méghozzá olyan közreműködők mellett, mint a tatabányai Fura, TacTica és Turha vagy éppen a budapesti Tezsviir.
A jól sikerült feat-eket követően a Gyilkos Február, a Tezsviir és Day létrehozta az Uccai Egyetem nevű klikket, ami underground körökben villámgyors népszerűségre tett szert már egyetlen előzetes videó után. Néhány myspace-en közzétett trekket követően azonban az együttműködés nem bizonyult gyümölcsözőnek. Nem úgy egy másik project: a 20 LP-n is közreműködő, szintén soproni Radical Speakerrel alapított $ectah 2008 nyarán videoklippel ("Lent az utcán"), majd 2009-ben nagylemezzel (Csendháborítás LP) jelentkezett. Az albumon ismét hallható Zsuzs, Szokratesz és Trobotex, valamint olyan szólószámok is felkerültek rá, mint a Micsináljak? vagy a Szerepjáték. Mindkettő kiváló példája Day legfőbb erősségének: okos és szórakoztató módon megírt, üzenetközpontú rap az utcán nyitott szemmel járó krónikás tollából.
Bár a $ectah feloszlott, az időközben Sopronból Zalaegerszegre költöző Day továbbra is termékeny: 2009 nyár végén jön a legújabb dobás, ezúttal a vele egy időben feltűnő szegedi producer, Mil alapjaira szövegel.
A Day vs Mil - Napi ziccer már ettől a párosítástól is különleges, ráadásként olyan közreműködők színesítik a korongot, mint Riddler (ParaBellum), Szokratesz (Tezsviir), Tirpa (Killakikitt) és Zsuzs.

Kiadványok:

2007. Day 20 LP
2008. Sectah - Csendháborítás LP
2009. Day vs Mil - Napi ziccer LP

Day dalszövegek (22 db):

Akkor és most(Ketioz)

Állítólag(Day)

Az égig(Day)
video

Bármi lesz(Day)
video

Biblia(Sectah)

Dobókocka(Day vs. Mil)

Feketén Fehéren(Day vs. Mil)
video

Győztesek(Day)
video

Királyok (km. Antal, Day)((BSW) BeerSeeWalk)
video

Lent az utcán(Sectah)
video

Manapság(Day vs. Mil)
video

Napló ( Vicc Beatz Mixtape 2)(Day)
video

Nyári Szerelem(Razzia km. Day)
video

Olyan vagy nekem(Kontroll)
video

Sorsjegy (feat. Antal, Day, Diggieman)(Tibbah)
video

Száguldás (prod. by gold)(Day)

Szar buli(Vicc Beatz)
video

Szart a szádba(Day)
video

Szerepjáték(Sectah)
video

Szószerint km. Day(SP Éder Krisztián)

Te közr. Kontroll&Day(Jam Balaya )
video

Valaha (km Zsuzs)(Day vs. Mil)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2021 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább