Sallay Mihály

Bemutatás:

(Tapolca, 1910. október 27. - Budapest, 1970. március 5.)
Sallai Misi néven híres cigányprímás és nótaszerző volt.
Nevét gyakran "y" helyett "i" betűvel Sallainak írták.
Sallai Misi Cigányzenekara szintén elismert és híres volt.

A híres csicsai cigány-nemzetség leszármazottja.
Korán árvaságra jutott, így a nagyapja nevelte fel.
15 éves korában súlyosan megbetegedett.
Zenei tanulmányait Pécsett és Kaposváron, magánúton végezte.
Az 1920-as évek végén, Tapolcán alakított zenekart, majd Pécsett,
Baján, a negyvenes évek elején pedig Ungváron muzsikált.
1945-ben költözött Budapestre. Az 1967–1969 között a Zürichi
Paprika Csárdában vendégszerepelt.

Szerzeményei először saját előadásban váltak ismertté.
Muzsikus körökben tisztelték, második Dankó Pistának nevezték.
Hanglemezei készültek, amelyeken hegedült, sőt énekelt is.
Ferencvárosban lakott, kedvenc csapatának írta a Fradi-indulót.

Híressé vált dalai közül néhány:
– Este, ha lefekszik, álmodozzon rólam
– Cifratornyos házikó
– Késő minden kisöreg
– Piros rózsák beszélgetnek
– Jégvirágos hideg tél volt

Sallay Mihály dalszövegek (45 db):

Cifra tornyos szánkó(Magyar nóták)

Csak úgy mondom magának(Kalocsai Zsuzsa)
video

Csak úgy mondom magának(Magyar nóták)
video

Csak úgy mondom magának(Kovács Apollónia)
video

Este, ha lefekszik(Solti Károly)

Este, ha lefekszik álmodozzon rólam(László Imre)
video

Este, ha lefekszik álmodozzon rólam(Magyar nóták)
video

Ezekkel a sofőrökkel baj van(3+2 együttes)

Ezekkel a sofőrökkel baj van + Szél viszi messze(Dynamit)

Fagyban, közepében(Magyar nóták)

Fagyban, közepében a télnek(Dr. Fehér Eszter)
video

Fagyban, közepében a télnek (Juhos Mária)

Fagyban, közepében a télnek(Magyar nóták)
video

Gyúljatok ki faggyúgyertyák(Magyar nóták)

Holnap, ha lefekszik, álmodozzon rólam(Hatvani Kiss Gyöngyi)
video

Jégvirágos hideg tél volt(Zala Tóth Erzsébet)
video

Jégvirágos hideg tél volt(Juhos Mária)

Jégvirágos hideg tél volt(Magyar nóták)

Késő minden, kisöreg(Magyar nóták)

Kisgyermek koromban piros csákót(Magyar nóták)
video

Kócos fejed ha rám hajtod(Lovay László)
video

Kócos fejed, ha rám hajtod(Győri Szabó József)
video

Kócos fejed, ha rám hajtod(Magyar nóták)

Kócos fejed, ha rám hajtod(Jákó Vera)
video

Mért születtem csavargónak(Magyar nóták)

Most már virágos a rét(Delta)

Nem néked születtem(Magyar nóták)

Nem tudom, hogy engem(Magyar nóták)

Öreg fiúk (Mit mesél egy régi sportlap)(FTC)

Piros rózsák beszélgetnek(Pataky Attila)

Piros rózsák beszélgetnek(Magyar nóták)

Piros rózsák beszélgetnek(Szalay László)
video

Piros rózsák beszélgetnek(Mulatós dalok)

Piros rózsák beszélgetnek(Karcagi Nagy Zoltán)
video

Piros rózsák...(Havasi Duo)

Talán majd egy napon(Magyar nóták)

Talán majd egy napon....(Havasi Duo)

Talán majd egy napon....(Tolnai András)

Talán, majd egy napon elmondom tenéked(Kovács Apollónia)
video

Vége lett egy halálos nagy szerelemnek(Magyar nóták)

Vége van egy igaz, tiszta szerelemnek(Takács Béla)
video

Vége van egy olyan tiszta szerelemnek(Udvardy Tibor)
video

Virágzott az aranyerdő(Kovács Apollónia)
video

Virágzott az aranyerdő(Magyar nóták)

Virágzott az aranyerdő(Lente Lajos)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább