Niczky Géza

Bemutatás:

Niczky Géza (Sátoraljaújhely, 1953. április 29.)
Magyar költő, zeneszerző, előadóművész.

Iskoláit Sátoraljaújhelyen végezte.
Szülei zenei általános iskolába íratták be, ahol zenei
érdeklődésén kívül a költészet iránti fogékonysága is
hamarosan kiderült.
Szakközépiskolai érettségije után természetesnek tűnt
számára, hogy zenei tanulmányokat folytasson, azért
az Országos Szórakoztatózenei Központnak a miskolci
stúdiójában zongora, gitár, valamint ének-tanulmányokat
folytatott, itt kapta meg az előadói működési engedélyét
is.

Sátoraljaújhelyhez egész életében hű maradt. A város
köztiszteletben álló polgára, akinek verseit, dalait minden
esetben érdeklődés követi. Ő szerezte a zenéjét és írta
szövegét Zemplén megye Himnuszának is, amelynek
szövegrészletét a Legyesbényei Kőkönyvtár gránitalapjaira
is rávésték.

Országos ismertségét a 2012-ben megjelent magyar nóta
CD-je jelentette, amikor az azon szereplő dalokat bemutatta
a Dankó Rádió.
Nótáit többek között Pere János, B. Tóth Magda, Gáspár Anni,
és Újvári Marika előadásában ismerhette meg a közönség.
A Fohász című dala Pere János előadásában olyan sikert ért
el, hogy a kívánságműsorokban már a dal legelső elhangzása
után is az „állandóan kért” dalok közé került.

Forrás: Wikipédia

Biográfia:

Niczky Géza dalaiból néhány:

"Ne menj el"
"Amott áll a ház"
"Nosztalgia"
"Mindenütt jó"
"Éva"
"Újból hívlak".....stb

Magyar nótáiból néhány:

"Itóka"
"Drága édesanyám"
"Jó bor"
"Ma tartom a lagzimat"
"Nem csak az a szép"
"Én vagyok a legszomorúbb"...stb

Niczky Géza dalszövegek (185 db):

A csillagok(Dóka Zsuzsa)
video

A csillagok(Niczky Géza)
video

A Dankó nóták(Niczky Géza)

A nóta örökké éljen(Farkas Rozika)
video

A nők lelke(Niczky Band)

A pénz(Niczky Band)

A zenének csókját(Jenei Gábor)
video

Ábrándozás(Niczky Géza)

Amott áll a ház(Niczky Band)
video

Amott áll a ház(Niczky Géza)
video

Ára van a boldogságnak(Niczky Géza)

Az életünk(Niczky Géza)

Az életünk(B. Tóth Magda)
video

Az idő(Jenei Gábor)
video

Badarság(Niczky Géza)

Ballagásra(Niczky Géza)
video

Bánatfelhő(Niczky Géza)

Bárhol(Niczky Géza)
video

Bennem maradtál(Niczky Géza)
video

Biztos nem csak talán(Jenei Gábor)
video

Biztos nem, csak talán(Dobó Katica)

Boldog születésnapot(Farkas Rozika)
video

Borus Pista(Niczky Band)

BUÉK(Niczky Géza)
video

Csak a szívem csak a lelkem(Farkas Rozika)
video

Csak a szívem, csak a lelkem(Niczky Band)

CSAK ÚGY(Niczky Géza)

Csakis velem(Bősi Szabó László)
video

Csalódás után(Niczky Géza)

Csárdást táncolunk (duett Badacsonyi Mihály)(Újvári Marika)
video

Csodás magyarnóta(Pere János)
video

Csonka hazám(Máté Ottília)
video

Csonka országban(Niczky Band)

Csúszkálj(Niczky Géza)

Cudar életemet(Simon Irén)

Drága Édesanyám(Niczky Géza)

Drága Édesanyám(B. Tóth Magda)
video

Édesanyám(Niczky Géza)

Egészség(Niczky Géza)

Egri csárdás(Dobó Katica)
video

Egy évszakkal(Szabó Szilvia)
video

egy két pohár bor(Niczky Géza)

Egy lánynak hinni(Niczky Géza)

Életünknek földi útját(Niczky Géza)

Elhagytál(Niczky Géza)

Elhiheted(Niczky Géza)

Eljött a Karácsony(Karácsonyi dalok)
video

Eljött a Karácsony(Niczky Géza)
video

Élünk(Niczky Band)

Én vagyok a legszomorúbb(Niczky Géza)

Én vagyok a legszomorúbb(Újvári Marika)
video

Énekelek(B. Tóth Magda)
video

Ennek a jó bornak(Niczky Géza)

Esküvői keringő(Farkas Rozika)
video

Éva(Niczky Géza)
video

Feketedik(Niczky Band)

FERDE(Niczky Géza)

Fizetni kell(Újvári Marika)
video

Fohász(Pere János)
video

Fohász(Niczky Géza)
video

Gyermekemnek(Niczky Géza)

Gyermekemnek(Gáspár Anni)
video

Gyönyörű veled(Niczky Géza)

Ha egyedül hagynál(Niczky Géza)

Hallgasd a nótákat(Újvári Marika)
video

Hazug szavad(Niczky Géza)

Hétfő(Niczky Géza)

Hevesebben(Niczky Géza)

Hogyha(Niczky Band)

Hogyha nékem(Niczky Géza)

Indulj(Niczky Géza)
video

Itóka (Borospince mélye...)(Niczky Géza)

Jegenyefán(Niczky Géza)

Jelenléted(Niczky Géza)

Jó bor(Niczky Géza)

Jó ez a szerelem(Niczky Géza)
video

Jó kedvünk van(Badacsonyi Mihály)
video

Jó kedvünk van(Niczky Géza)

Kalapom(Csáki Tibor)

Karácsony keringő(Niczky Géza)
video

Karácsonyi Keringő(Karácsonyi dalok)
video

Karácsonyi ünnepek(Niczky Géza)
video

Karácsonyi ünnepek(Karácsonyi dalok)
video

Kell a házba egy jó asszony (közr. Bősi Szabó László)(Dóka Zsuzsa)
video

Kell egy társ(Niczky Géza)

Kérés(Niczky Géza)

Ki korán kel(Niczky Band)

Kijelentő mondatok(Niczky Géza)

Kis Magyarország(Niczky Band)

Kisegér(Niczky Géza)

Korán reggel(Niczky Géza)

Kőszívű lány(Niczky Géza)

Köszöntelek névnapodon(Szabó Szilvia)
video

Lelkünk mélyén(Niczky Géza)

Lelkünk mélyén(B. Tóth Magda)
video

Ma tartom a lagzimat(Badacsonyi Mihály)
video

Ma tartom a lagzimat(Niczky Géza)

Marika(Niczky Géza)

Megházasodom(Niczky Géza)

Megházasodom(Újvári Marika)
video

Méhészek dala(Niczky Géza)

Menyasszonytánc(Niczky Géza)

Mért nem mondtad?(Niczky Géza)

Mese és valóság(Niczky Géza)

Miért vagy oly féltékeny?(Gáspár Anni)
video

Minden ember(Szabó Szilvia)
video

Minden nő(Niczky Band)

Mindenütt jó(Niczky Band)
video

Mindenütt jó(Niczky Géza)
video

MONDJÁTOK CSAK EMBEREK(Niczky Géza)

Most már tudnám(Badacsonyi Mihály)
video

Most már tudnám(Niczky Géza)

Mulandóság(Niczky Géza)

Mulandóság(Gáspár Anni)
video

Nagyon sokat érnek(Niczky Géza)

Napfény(Niczky Géza)

Ne hidd el(Niczky Géza)

Ne menj el(Niczky Géza)
video

Ne Mondj olyat(Szabó Szilvia)
video

Nem(Niczky Band)

Nem a bánattól(Niczky Géza)
video

Nem a bánattól(Sramkó Mihály)

Nem csak anyák napján(Bősi Szabó László)
video

Nem csak az a szép(Badacsonyi Mihály)
video

Nem csak az a szép(Tamon Erika)

Nem érdekel engem(Niczky Géza)

Nem ezt érdemeltem(Bősi Szabó László)
video

Nem felejtem el(Niczky Géza)

Nem hiszem(Niczky Géza)

Nem jöttél el(Niczky Géza)

Nem kell a bor(Niczky Géza)

Nem kell párt(Niczky Band)

Nem könnyű a nőkkel bánni(Szabó Lajos)

Nem nekem való a bánat(Jenei Gábor)
video

NÉVNAPRA(Niczky Géza)

Nincs már prímás(Újvári Marika)
video

Nincs már prímás(Niczky Géza)

Nosztalgia(Niczky Géza)
video

NYUGDÍJBA MÉSZ(Niczky Géza)

Objektív és szubjektív(Niczky Géza)

ÓRAÁLLÍTGATÁS(Niczky Géza)

Ott nincsen kétség(Niczky Band)

Papírzsebkendő(Niczky Géza)

POF(Niczky Géza)
video

Rólad(Niczky Géza)

Sátor fesztivál(Niczky Géza)
video

Sátoraljaújhely(Niczky Géza)

Sötét(Niczky Géza)

Söyle buldun mu(Niczky Nikolett)

Szegény ember(Badacsonyi Mihály)
video

Szép Karácsony(Karácsonyi dalok)
video

Szép Karácsony(Niczky Géza)
video

SZERELEM(Niczky Géza)

Szerencsi Csokoládé Fesztivál(Niczky Géza)
video

Szeretjük a vidámságot(Niczky Géza)

Szeretni(Niczky Band)

Szokásával(Niczky Band)

Szólljon hát a nóta(Dóka Zsuzsa)
video

Szombat esti bál(Niczky Géza)
video

Születésnapra(Niczky Géza)

Találd ki mit érzek(Niczky Géza)
video

TÁVOL(Niczky Géza)

Teli hordó(Badacsonyi Mihály)
video

Teli hordó(Niczky Géza)

Természet számoló(Niczky Géza)

Tolcsvai borfesztivál(Niczky Géza)
video

Töltött káposzta(Niczky Géza)

Úgy(Niczky Band)

Újból hívlak(Niczky Géza)
video

Unokáid(Niczky Géza)

Unokáid(Gáspár Anni)
video

Valami elmaradt(Niczky Géza)
video

Valóságom(Niczky Band)

Van még más is(Dóka Zsuzsa)
video

Varázslat(Niczky Band)

Várom(Niczky Band)

Végre(Niczky Géza)

Vödör(Niczky Géza)

Vörösbor(Niczky Géza)

Zemplén Kalandpark(Niczky Géza)
video

Zemplén Megye Himnusza(Niczky Géza)
video

Zöld fenyőfa(Karácsonyi dalok)
video

Zöld fenyőfa(Niczky Nikolett)
video

Zsólyomkai Nyitott Pincék(Niczky Géza)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

mercica89 Hozzászólás ideje: 2012-04-27 17:13:28

Utolsó bejelentkezés:
2016-04-15 18:45:50

Véleménye a(z) "Niczky Géza" személyről:

A kapcsolodó videok egyáltalán NEM kapcsolódnak Nem értem hogy ez a 21 videó mit keres niczky géza szövegei után

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább