Szikora Róbert

Szikora Róbert
Megtekintve: Ma 1, összesen 11839 alkalommal

Bemutatás:

Szikora Róbert (Budapest, 1953. december 16.) EMeRTon-díjas magyar énekes, az R-GO énekese, frontembere.

Biográfia:

Szikora Róbert Budapest északi részén, Rákospalotán nevelkedett. Apja Szikora Jenő táncdalénekes, anyja Tarnai Franciska. Szülei hatéves korában elváltak. Nevelőapja fiát testvérének tekintette.

Tanulmányait a Tóth István utcai Általános Iskolában kezdte, majd anyja kérésére elvégezte a gimnáziumot, és leérettségizett. Ekkor már zenészként ismerték őt az akkori tinik. 15 éves korában (1968) a One World nevű együttes legfiatalabb tagja lett. Ekkor kapta meg élete első dobfelszerelését. 1 év után a Ferm nevű amatőr együtteshez csatlakozott. Itt zenésztársa lett Környei Csaba, Környei Attila, Menyhárt János és Gerdesits Ferenc is. Az együttes rockzenét játszott, mellyel sok fiatalt hódítottak meg. Néhány év múlva Szikorát Novai ajánlására meghallgatta Fenyő Miklós, aki közben a Hungária tagja lett.

1974 elején Szikora csatlakozott a négytagú Hungáriához. Beatles-számokat játszottak, melyek sikert arattak, de Beatles-láz című lemezük nem jelenhetett meg, csak 20 évvel később. 1975-ben házasodott össze akkor 18 éves feleségével. A Hungária tagjainak egy része 1980-ban lecserélődött, és stílusuk is megváltozott. Ekkortól játszottak rock and rollt. Három évig hatalmas sikerük volt, Szikorából is elismert sztár lett. Bob Lanky álnéven írt Szűcs Judithnak lemezt. Ez később kiderült, s a Hungária meg akarta tiltani, ám Szikora a felesége, Zsuzsa biztatására 1982. október 5-én kilépett az együttesből.

A Hungáriából való kilépése után felhívta régi zenésztársát és barátját, Környei Attilát, hogy alapítsanak együttest. Attila éppen fel akart hagyni a zenéléssel, de inkább barátjához csatlakozott. Szikora punkzenét szeretett volna játszani, és együttesének a Zoo nevet akarta adni, de már volt egy ilyen nevű együttes. Végül az R-GO név mellett döntöttek, melyben az R Robit jelent, a go pedig angolul „menjünk”, tehát értelmezése „gyerünk, Robi!”; a név egyben homofón az Ergo szóval. Így találták meg az együttes nevét, majd hozzá a szafariba hajló katonai stílust, melyet később Csikidamnak neveztek el.

Az együttes tagjai 1982 decemberében már együtt zenéltek. Szikora Róbert énekelt, Környei Attila basszusgitározott, Kozma Tibor gitározott, Holló József a billentyűs hangszereken játszott, Barille Pasquale dobolt. Elsőként a Létezem és a Megy a lány az utcán című számokat vették fel. Később, a Bombázó című szám felvételekor csatlakozott az együtteshez „gida”-ként (háttérénekes-táncos) a vietnami-francia Clavier Charlotte és Varga Éva. Az R-Go több évben is az év együttese lett, tagjai a maguk hangszerén dobogósok. Szikora eközben Görbe Nóra színésznőnek is írt lemezt.

Az R-GO ebben a formációban 1987-ig zenélt, ekkor Attila és Tibor kiléptek. 1987-ig négy toplistavezető albumuk jelent meg (R-Go, Amulett, Szeretlek is + nem is, Rég várok valakire). A Gidák lecserélődtek. 1988-ban Szikora az együttes nevét R-GO Proletarsra változtatta.

1993-ban új R-Go-album jelent meg Kalandorok, csavaR-GOk címmel. Ezzel egyidőben Szikora alkalmi menedzsere lett a Domino (korábbi nevén Rokonok) együttesnek, melynek énekese Krisz Rudi volt. 1998-ban az R-Go tizenöt éves jubileumi koncertjét adta, és megjelent az Eltitkolt dalok című lemez. 2000-től ismét életre kelt a 1994-ben feloszlott R-GO, új Gidákkal, zenészekkel és menedzserrel. 2003-ban 20. születésnapját ünnepelte az R-Go, és megjelent a Jubileum album. 2004-ben új R-GO-lemez jelent meg Csikidam címmel.

2006-ban ifjú zenészek dolgozták át a legnépszerűbb R-Go-dalokat, R-GO Retro lett a címe e számok lemezének. 2007-ben 25 éves jubileumi koncertje volt az R-Go-nak. Megjelent a Nap szerelmesei c. album új számokkal. Szintén a neves alkalomból egy 222 oldalas, kb. 600 képpel teli, interjú formában íródott életrajzkönyv jelent meg Szikora életéről. Címe: Szikora Róbert - Szerethetsz is + nem is. Írta Zoltán János.

Szikora Róbert 1990-ben az Angyalbőrben című film dalait szerezte. Ezáltal jött létre két album: Áll még a vár; Mire gondolsz, katona. 1998-ban egy népszerű tévéműsort vezetett, melynek neve Hangszál(l) volt. A műsor legkedveltebb dalaival egy lemez is megjelent. 2000 után több szólólemeze is megjelent: Kapaszkodj (2000), Ki ölel majd át (2002), Szikora Robi legszebb szerelmes dalai (2008).

Robiról köztudott, hogy keresztény, rendszeresen a pasaréti ferences templomba jár.
1975 óta házasságban él Zsuzsával.
Robi igazi, vérbeli magyarnak tartja magát. Néhány, politikával foglalkozó számában (pl. Dől a torony) megjelenik nézete.

Forrás: Wikipédia

Szikora Róbert dalszövegek (206 db):

1 számmal kisebb lett a világ(Szikora Róbert)

1973. Pitypang(Szikora Róbert)
video

99 évesen(R-GO)

A boldogságot keresem(R-GO)
video

A kávéföldeken(Szikora Róbert)

A kígyóbűvölőnő(R-GO)
video

A neve: Linda(Görbe Nóra (Linda))

A rock kavarog(Szikora Róbert)

A szél(Liener Márta)
video

A szerelem csak játék(R-GO)
video

Abrakadabra(Szikora Róbert)

Abrakadabra(R-GO)

Ahogyan ő tudott szeretni(Szikora Róbert)

Aki mindig szeret(R-GO)
video

Akit az Istenek megszeretnek(R-GO)
video

Alád futok(R-GO)

Alád futok(Szikora Róbert)

Álmos vagyok(R-GO)

Aludj, én álmodom(Szikora Róbert)
video

Amatőr zenekar(Szikora Róbert)

Amerika(Szikora Róbert)

Amerika(R-GO)

Ami jól esik(Szikora Róbert)
video

Amulett(R-GO)
video

Anna alszik már(Görbe Nóra (Linda))
video

Annak a kis zöldszemű lánynak(R-GO)

Az élet egy nagy regény(Görbe Nóra (Linda))
video

Az ördög is angyal volt(R-GO)
video

Ballag a katona(R-GO)
video

Bermuda(Szűcs Judith)
video

Bolondul énekelek(Szikora Róbert)

Bombázó(R-GO)
video

Bújnék(R-GO)

Bújócska(Szikora Róbert)

Butaság, de tényleg(R-GO)
video

Ciao Marina(Alvin és a mókusok)
video Zeneszöveg.hu - Alvin és a mókusok előadóhoz tartozó letöltések

Ciaó Marina(R-GO)
video Zeneszöveg.hu - R-GO előadóhoz tartozó letöltések

Ciao Marina(Made in Hungária (musical))
video Zeneszöveg.hu - Made in Hungária (musical) előadóhoz tartozó letöltések

Ciao Marina(Hungária)
video Zeneszöveg.hu - Hungária előadóhoz tartozó letöltések

Ciao Marina - Karaoke(Made in Hungária (musical))
video Zeneszöveg.hu - Made in Hungária (musical) előadóhoz tartozó letöltések

Csak a tengert akartam látni(Szikora Róbert)

Csak diliből mondtam(Szűcs Judith)
video

Csak egy szívet akarok(Szűcs Judith)
video

Csak heccel(R-GO)
video

Csak Ő érdekel(Szűcs Judith)
video

Csak pénzért(R-GO)

Csikidam(R-GO)
video

Csillagocskám(R-GO)

Csillagocskám(Szikora Róbert)

De papa, jó vele(Görbe Nóra (Linda))
video

Diana(Hungária)
video

Didididididididergek(Szűcs Judith)
video

Diliből mondtam(Szűcs Judith)
video

Discográfia(Szűcs Judith)
video

DJ Király(Szikora Róbert)

DJ Király(R-GO)

Duci Juci(Hungária)

EB himnusz(Szikora Róbert)

EB-Himnusz(R-GO)

Égből szökött angyalkám(Szikora Róbert)

Egy szót se! (közr. Szikora Róbert)(Görbe Nóra (Linda))
video

Egy szót se! 2.(Görbe Nóra (Linda))
video

Elsodor a szél(Katonadolog (musical))

Emelj fel!(R-GO)

Epilógus(R-GO)

Északegyháza(Szűcs Judith)
video

Eszelős szerelem(Made in Hungária (musical))
video

Fáj, fáj...(R-GO)
video

Farsang(R-GO)

Farsang(Szikora Róbert)

Fiatal lányok(R-GO)

Figyelj, Kölyök!(Szűcs Judith)
video

Fogas kérdés(R-GO)

Fordított világ(R-GO)
video

Gina(R-GO)

Gyere, gyere Juli(Made in Hungária (musical))
video

Gyere, gyere Juli!(Hungária)

Ha fiatal a szíved, akkor fáj(Patai Anna)
video

Hajótörött vagyok(Görbe Nóra (Linda))
video

Hangos disco(Szikora Róbert)

Hangos disco(R-GO)

Hangulatjáték(Szűcs Judith)
video

Hangulatjáték(R-GO)
video

Hány év egy perc(Katonadolog (musical))

Hol volt, hol nem volt(R-GO)

Hol volt, hol nem volt(Szikora Róbert)

Hollywood(Görbe Nóra (Linda))
video

Hulla Hully Gully(Hungária)
video

Ilyen a szívnek egy karambol(R-GO)
video

India csodaszeme(R-GO)

Intézet(Szűcs Judith)
video

Itt a karácsony(Szűcs Judith)
video

Itt van a perc(R-GO)
video

Jézus velem(R-GO)
video

Jó éjt(Görbe Nóra (Linda))
video

Jó velem(Szandi)

Júlia(R-GO)

Jumbo(R-GO)

Kalandorok, csavarR-GOk(R-GO)
video

Kapaszkodj!(Szikora Róbert)
video

Kaptártánc(R-GO)

Karolj belém(Szűcs Judith)
video

Keserű a csókod(R-GO)

Ki ölel majd át...(Szikora Róbert)
video

Kicsikém(Gergely Róbert)
video

Kicsim(Szikora Róbert)
video

Kihajolni veszélyes(Szűcs Judith)
video

Kis butám(Patai Anna)

Kit érdekel ez ma már?(Szikora Róbert)
video

Kriszti(R-GO)
video

Lány volt a lány(R-GO)

Látod így sikerült(R-GO)

Lehet(R-GO)

Lék a szívemben(R-GO)

Lepedő akrobatája(Szikora Róbert)
video

Leskelődtem egy srác után(Görbe Nóra (Linda))
video

Létezem(Kozmix)
Zeneszöveg.hu - Kozmix előadóhoz tartozó letöltések

Létezem(R-GO)
video Zeneszöveg.hu - R-GO előadóhoz tartozó letöltések

M. M. (Memento Mori)(R-GO)

Ma este miénk az éjjel(Szikora Róbert)
video

Ma velem bosszanovázz(R-GO)
video

Megy a Dodi(R-GO)
video

Megy a lány(Rácz Gergő)
video

Mérgezett a csók(Szikora Róbert)

Mert ő(R-GO)
video

Minden, ami rád emlékeztet(R-GO)
video

Mindhalálig szerelem(Szűcs Judith)
video

Mindig nyár(R-GO)

Minek az álom(Szikora Róbert)
video

Mire gondolsz katona(R-GO)
video

Mit tudom én(R-GO)

Mit tudsz te a szívemről?(R-GO)

Most kell, hogy nagyon szeress(R-GO)

Most születtem(Szikora Róbert)

Most velem bosszanovázz!(R-GO)
video

Napfény kell és szerelem(Szikora Róbert)

Ne bánts! (közr. Szikora Róbert)(Görbe Nóra (Linda))
video

Ne félj te kis bolond...(R-GO)
video Zeneszöveg.hu - R-GO előadóhoz tartozó letöltések

Ne félj, Te kis bolond(R-port)
Zeneszöveg.hu - R-port előadóhoz tartozó letöltések

Ne sírj, ne okozz fájdalmat(R-GO)
video

Nem igaz(R-GO)
video

Nem tilthatsz Tőled el(Szikora Róbert)
video

Nem tilthatsz tőled el(R-GO)

Neonparádé(Hungária)
video

Nevess!(R-GO)
video

No. 1(R-GO)
video

Olyan mintha most kezdenénk el(R-GO)
video

Ördög is angyal volt(Szikora Róbert)
video

Öreg jampi(Szikora Róbert)

Próbáltalak százszor is elfeledni(Szikora Róbert)
video

Rég várok valakire(R-GO)
video

Ricsi oh ne(Szikora Róbert)

Rock and roll(Szűcs Judith)
video

Salamon(Szűcs Judith)
video

Sandra(R-GO)

Sex-ideál(Szűcs Judith)
video

Siker(Szikora Róbert)

Siker(R-GO)

Skubizom a lányt(Szikora Róbert)

Summa(R-GO)

Szabad szeretni(Xantus Barbara)

Száz szív(Aradszky László)
video

Százszorszép illúzió(Szűcs Judith)

Szelfi(Szikora Róbert)

Szép nap(Kéngáz)

Szeráj(R-GO)

Szerelem az, amit annak érzel(Szikora Róbert)
video

Szerelemkosár(R-GO)
video

Szerelmes vagyok(R-GO)
video

Szeret-hecc is + nem is(R-GO)

Szeretlek is, meg nem is(R-GO)
video

Szeretni tudni kell(R-GO)

Szeretni tudni kell(Szikora Róbert)

Szeverevetlevek(Szűcs Judith)
video

Szex-ideál(Szűcs Judith)
video

Szibonéra(Szikora Róbert)

Szikora Robi & R-GO az gidák:A mindenteldöntődöntő(Dalnokok Ligája)

Szívemnek tudnia kell(Szikora Róbert)

Szívszilánkok 1.(Szikora Róbert)

Szívszilánokok 2.(Szikora Róbert)

Szólj rám!(Szandi)

Táncol a tavasz(R-GO)
video

Táncolnék az utcán(R-GO)

Tarts egy titkot(R-GO)

Tattoo(R-GO)

Te meg én(Szikora Róbert)
video

Testvérem a szél(R-GO)
video

The Jailhouse of Love(Szikora Róbert)

Titkos csók(R-GO)
video

Titkos szerelem(R-GO)

Tizennyolc(Szandi)

Tolvaj a házban(R-GO)
video

Toporgó angyalok(R-GO)

Úgy szeretnék húsz éves lenni!(Komár László)
video Zeneszöveg.hu - Komár László előadóhoz tartozó letöltések

Ugye nem tart már soká?(R-GO)

Utolsó könnycsepp(Szikora Róbert)

Vacorgó Angyalok(R-GO)

Vadkenderlány(Szikora Róbert)
video

Változik a hold(Katonadolog (musical))

Van egy lány(R-GO)
video

Várj, ne menj el(Szűcs Judith)
video

Várni rád egy éjen át(Hungária)
video

Vénusz és Jupiter(Szűcs Judith)
video

Vitéz(R-GO)
video

Zabhegyező(Szikora Róbert)
video

Zanzibár(R-GO)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább