Somló Tamás

Somló Tamás
Megtekintve: Ma 2, összesen 8580 alkalommal

Bemutatás:

Somló Tamás (Budapest, 1947. november 14. – ) magyar sanzon-énekes, basszusgitáros, fúvószenész, dalszerző, artista és jogász. Legismertebb a Locomotiv GT énekeseként, s több sikert aratott dal szerzőjeként.

Biográfia:

Báthory utcai Általános Iskolában tanult, amelynek zenetagozatára íratták be, ott hegedűn játszott.

Később Heinemann Sándor bácsi, a Cirkusz karmestere hatására került az Állami Artistaképzőbe, ahol zsonglőr, akrobatika, tánc, balett, pantomim és karate volt a tananyag. Artistaként körbeutazta a világot a Luxor nevű csoportjával. 2004-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát.

Elsősorban a Locomotiv GT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként ismert, de korábban az Omega együttesnek is tagja volt, továbbá több szólólemeze is megjelent. Sikeres dalok szerzője. A legismertebbek: Álomarcú lány; Ülök a járdán; Valamit mindig valamiért; Boogie a zongorán; Primadonna; Nagyon kell, hogy szeress; Annyi mindent nem szerettem még.

Forrás: Wikipédia

Somló Tamás dalszövegek (85 db):

A barátság(Demjén Ferenc)
video

A Barátság (Presser Gábor és Demjén Ferenccel)(Somló Tamás)
video

A csend(LGT)

A hajnal(LGT)

A nagy radír(LGT)
video

Álomarcú lány(Császár Előd)
video

Álomarcú lány(Zámbó Jimmy)
video

Álomarcú lány(LGT)
video

Álomarcú lány(Zorall)
video

Álomarcú lány(Demjén Ferenc)
video

Álomarcú lány(Palcsó Tamás)
video

Annyi mindent nem szerettem még(LGT)

Annyi mindent nem szerettem még(Katona Klári)
video

Annyi mindent nem szerettem még(Somló Tamás)
video

Az eső és én(Mango Blitz)
video

Az eső és én(Kovács Kati)
video

Az eső és én(LGT)
video

Béke van (végtelen)(LGT)
video

Baba-Rock(LGT)
video

Boogie a zongorán(LGT)
video

Boogie Land(LGT)

Cini és a Tinik(Zalatnay Sarolta)
video

Ebmertelen dal (LGT)(Bella Levente)

Egy nap(Zalatnay Sarolta)
video

Éjfél után(Zorán)

El ne hagyd magad(Kovács Kati)
video

El-induló(LGT)

Embertelen dal(Hevesi Tamás)
video

Embertelen dal(Oláh Ibolya)
video

Embertelen dal(LGT)
video

Embertelen dal'22 (ft. Lotfi Begi, Presser Gábor, Káté)(Geszti Péter)
video

Én egy őrült lány vagyok(Zalatnay Sarolta)
video

Endless Rain(LGT)

Endless Rain(LGT)

Erőgép(LGT)

Ez is karnevál(Zalatnay Sarolta)
video

Gömbölyű dal(Katona Klári)
video

Ha a csend beszélni tudna(LGT)
video

Ha a csend beszélni tudna(Somló Tamás)
video

Holnap(LGT)
video

Hórukk!(LGT)

How’re You Doing Man(LGT)

I Love You Frisco(LGT)

I Love You Frisco(LGT)

I Love You Warsaw(LGT)

Játszunk(LGT)

Kék farmer(Kovács Kati)
video

Kíváncsiak lennénk(Zalatnay Sarolta)
video

Lady of the Night(LGT)
video

Lady of the Night(LGT)

Léghajó(Somló Tamás)

Lili I love you(Somló Tamás)
video

Maradj még(Kovács Kati)
video

Maradj még (Kovács Kati)

Minden szó egy dal(Zalatnay Sarolta)
video

My Heart Still Waits(LGT)

Nagy bohóc(Bródy János)

Nagy bohóc(Somló Tamás)

Nagy idő(Szűcs Judith)
video

Nagyon kell, hogy szeress(LGT)

Nálad(Zorán)

Nekem ne mondja senki(LGT)

Név nélkül(Zorán)

Nimms doch nicht so schwer(Kovács Kati)
video

Piros madár(Kex)
video

Please Help Me Now(LGT)

Primadonna(LGT)

Rosszkedvű dal(Somló Tamás)
video

Segíts nekem(LGT)

Segíts túl az éjszakán(Kovács Kati)
video

Slippin Away(LGT)

Sose mondtam(Bródy János)

Sose mondtam(Somló Tamás)
video

Szabadon jó(Zorán)
video

Szelíd erőszak(LGT)
video

Taníts meg élni(Kovács Kati)
video

Tiltott gyümölcs(LGT)

Too Long(LGT)

Ugrókötél(Zalatnay Sarolta)
video

Ülök a járdán(Keresztes Ildikó)
video

Ülök a járdán(LGT)

Valaki(LGT)
video

Valamit mindig valamiért(LGT)

Visszatérés(LGT)
video

Vízilabda- himnusz(Somló Tamás)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább