Szerdahelyi János

Szerdahelyi János (1906. június 7. – 1988. augusztus 24.) magyar nóta- és táncdalszerző volt.

Szerdahelyi János tanár, dalköltő Abonyban született 1906. június 7-én. Abony egykor rangos mezőváros volt, amelyről a nóta mondja: csak két torony látszik.

A muzsika iránti vonzódását édesanyjának, Szrapkó Máriának köszönheti, aki igazi nótafa volt, remek memóriával. A fiú az akkor divatos nótákat szinte az anyatejjel szívta magába. Muzikalitását felfedezve édesapjától ötéves korában karácsonyára igazi hegedűt kapott, amelyet az egyik abonyi prímástól vásárolt. Hegedűtanárhoz is járatták, de a mestert hamar felülmúlta.

A ceglédi gimnáziumban érettségizett, majd 1925-ben beiratkozott a debreceni tudományegyetemre, a matematika-fizika szakra. Ez még a némafilmek korszaka volt. Az abonyi fiatalember hamarosan a debreceni mozik, tánciskolák és bálok elsőhegedűse lett, saját, egyetemista társaiból verbuvált zenekarral. A muzsikálás nem ment a tanulmányai rovására, pedig elég sok idejét lefoglalta. Ugyanis szüleitől csak az első egyetemi félévre való beiratkozási pénzt fogadta el, tanulmányi és megélhetési költségeit ettől kezdve maga hozta össze muzsikálással.

A középiskolai matematika és fizika tanári oklevél megszerzése után megnősült, és 1932-ben az akkor alakult mátyásföldi Corvin Mátyás Gimnáziumban kezdte meg pedagógusi pályáját. A muzsika azonban továbbra sem szorult háttérbe. Azonnal megszervezte az iskola énekkarát és fúvószenekarát, s többek között a helybeli katolikus templomban előadták hazánkban talán az első modern hangvételű esztrádmiséjét.

Mátyásföldön ismerkedett meg a Háry János népszínmű első Örzséjével, az akkor már országos hírű Nagy Izabella énekesnővel, és Cselényi József színművésszel, akik bátorították a nótaszerzésre. Fiatal tanárként beiratkozott a Budai Zenedébe, ahol zongorát és zeneszerzést tanult. Ebben az időszakban születnek első sikeres művei, a Három kislány ül a padon c. csárdás, amelyet Nagy Izabella az akkori Városi Színházban (a mai Vígszínház) mutatott be, majd nagy sikerrel énekelt a rádióban és felvették hanglemezre is. Ezzel a dallal majdnem egy időben írta a Rózsa, rózsa, sárga rózsa című nótát is. Mindkét dal versírója Heródek Sándorné.

Sikeresen próbálkozott a táncdal műfajjal is. Ismert tangói a Ma este ablakodban lesz egy búcsúlevél, a Mondja, mit csinál, ha fáj a szíve és Ne várjon többé engemet kezdetűek. Ezek akkoriban slágerek voltak. Operettet és daljátékot is írt. Kulinyi Ernővel közös alkotásuk a Csipkeálarc című operett, amit Debrecenben, Pécsett és az ország más városaiban is bemutattak. A Petőfi című daljátéka szintén Kulinyi Ernő verseire született. Ez utóbbi színpadi alkotás a visszacsatolt Kassáról indult hódító útjára. Az itteni Nemzeti Színházban volt az ősbemutatója aznap, mikor Horthy Miklós bevonult a városba, és a dísz-előadáson a kormányzó és hitvese is megjelent.

A harmincas évek végén születtek szintén Kulinyi Ernővel közös, országszerte ismert hazafias dalai, a Lesz, lesz, lesz, a Kolozsvári kiskertekben és a Magyarok, magyarok, udvarhelyi magyarok.
Ezekben az években saját szalon-zenekara volt, amellyel rendszeresen szerepelt a rádióban. Közben azonban nem lett hűtlen a tanításhoz sem. Mátyásföld után egy budai magániskolában, majd Újpesten tanított, illetve ez utóbbi helyen gimnáziumigazgató is volt.

A háború után sokáig nem kapott Budapesten állást, így Balassagyarmaton, Vácott és Cegléden tanított, illetve Pest megyei szakfelügyelő volt. Bár az országos zenei vérkeringéstől így távol került, mindenhol legalább akkora energiát fektetett az adott közösség zenei életének fellendítésére, mint az intézmény igazgatására (Balassagyarmaton és Vácott is gimnáziumigazgató volt), vagy szaktárgyainak oktatására.

1947 elején a háborús szünet után újraalakult a balassagyarmati dalegylet. Karnagynak Szerdahelyi János gimnáziumi igazgató, országos hírű dalköltő lett felkérve. A dalegylet énekkarának próbái akkor az egyház-közösségi kultúrházban folytak, a zenekaré pedig a gimnáziumban. 1948. február 1-jén a száz évvel korábbi forradalom és szabadságharc emlékére nagyszabású koncertet rendeztek a Vármegyeház nagytermében.
1954-ben sikerült visszakerülnie a fővárosba, ekkor már nem igazgatóként, csak egyszerű tanárként. 1962-ig az Épületgépészeti Technikumban, majd 1967-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig az Ybl Miklós Építőipari Technikumban tanított. Ezekben az iskolákban is szervezte az iskolai zenei életet, és apránként visszakerült az országos zenei közéletbe is.

Termékeny alkotó évek következnek, számtalan szebbnél szebb magyar nótája születik a hatvanas-hetvenes években, melyeket a rádió és a televízió rendszeresen műsorára tűz. Legismertebbek a Várjatok még őszirózsák, a Könnyek nélkül élni könnyebb, az Ahol az én bölcsőm ringott, a Te vagy nékem az az asszony és az Éjfélkor a bálteremben címűek. Nótáiból két önálló nagylemez is megjelent (1982, 1988).

Nyugdíjas éveit Budapesten, a XII. Böszörményi út 34. házban töltötte, ahol is csak az iskolai tanítástól mentesült. A nótás társadalom, énekesek, szerzőtársak rendszeres látogatói voltak. Szerdahelyi János, a XX. század egyik legrangosabb magyar nóta szerzője színes egyéniség volt. Igen nehéz időkben egyszerre igyekezett megállni a helyét pedagógusi pályáján, ugyanakkor sohasem szűnt meg szenvedélyének élni, zenét írni, zenekart, kórust szervezni és vezetni.

1988. augusztus 24-én hunyt el. Szülőföldjén, Abonyban temették. Halálának tizedik évfordulóján az Egressy Béni Zenebarát Kör és a XII. kerületi Önkormányzat emléktáblát helyezett el a lakóház falán. A megemlékezést Gaál Gabriella énekesnő vezette.