Romhányi József

Bemutatás:

Romhányi József (1921. március 8. – 1983. május 7.)
Magyar író, költő, műfordító, forgatókönyvíró, humorista volt.
Érdemes művész (1983).

Eredetileg muzsikusnak készült, a Székesfővárosi Felsőbb
Zenei Iskolában tanult, brácsán játszott.
1951-től a Magyar Rádió dramaturgja, majd 1957-től az
Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetője,
1960–1962 között a Magyar Televízió szórakoztató rovatának
művészeti vezetője volt.
1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgja.

Számos magyar opera szövegkönyvét, valamint librettókat írt.
Ő volt a Lúdas Matyi és a Hófehér rajzfilmek forgatókönyvírója

A nagyközönség elsősorban játékos állatverseit ismeri.
Ezeket halála után, Szamárfül néven adták ki,

Másrészt a mára már örökzöld rajzfilm-szövegeiről ismerik:
A Mézga család, Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki,
Ezek alapján lett ő a „Romhányi, a rímhányó”.

Dalszövegíróként is ismert.
Ő írta például a Párizsban szép a nyár című sláger szövegét,
amely a Két vallomás című filmben hangzott el.

Díjai:
Érdemes művész (1983)
eMeRTon-díj (1986) /posztumusz/

Romhányi József dalszövegek (85 db):

A pocok és az elefánt(100 Folk Celsius)
video

A pocok meg az elefánt(100 Folk Celsius)
video

A szél suhan(Buss Gyula)
video

A teve fohásza(Alma együttes)
video

Az a perc...(Szenes Iván)

Ben Mickering és Mindlevery(Macskák /musical/)
video

Bolha twist(Márkus László)
video

Borz(100 Folk Celsius)
video

Csendbelenn szólója(Macskák /musical/)
video

Darvak(YOULÏ)

Doktor Bubó(Mesedalok)
video Zeneszöveg.hu - Mesedalok előadóhoz tartozó letöltések

Dr Bubó(Gyermekdalok)
video Zeneszöveg.hu - Gyermekdalok előadóhoz tartozó letöltések

Dr. Bubó(Mesedalok)
video Zeneszöveg.hu - Mesedalok előadóhoz tartozó letöltések

Dr. Bubó(Rajzfilm slágerek)
video Zeneszöveg.hu - Rajzfilm slágerek előadóhoz tartozó letöltések

Dunaparti szerelem(Mikes Éva)
video

Egy kis eldugott presszó(Sárosi Katalin)
video

Egy kis eldugott presszó(Németh Lehel)
video

Éjfél(Polyák Rita)

Éjfél (eredeti)(Macskák /musical/)
video

Éjfél (Memory)(Zámbó Jimmy)

Elvisz Trén(Macskák /musical/)
video

Én ébren is álmodom(Pálos György)
video

Gimb-Gömb macska(Macskák /musical/)
video

Grizabella(Macskák /musical/)
video

Ha engem kérsz(Vámosi János)
video

Ha utcánkban kószál a szél(Hollós Ilona)
video

Hol a szerelem(Záray Márta)
video

Hópehely keringő(Egyéb szövegek)

Karminca dal(Madách Színház társulata)
video

Karminca-bál(Macskák /musical/)

Kérem a következőt (Dr. Bubo)(Mesedalok)
video Zeneszöveg.hu - Mesedalok előadóhoz tartozó letöltések

Kirándulás(Pogány László)
video

Légy velem egy kicsit boldog(Vámosi János)
video

Ma sírnak az angyalok(Mikes Éva)
video

Marhalevél(Alma együttes)

Megígérem, Micike kérem...(Szenes Iván)

Mézga család(Gáspár Győző )

Mézga család(Rajzfilm slágerek)
video

Mézga Géza(Hot Jazz Band)
video

Micsel Rumli makacs macska(Macskák /musical/)
video

Miért pont ő?(Tóth Vera)
video

Mister Mefisztulész(Macskák /musical/)
video

Mister Old Csendbelenn(Macskák /musical/)
video

Mondd, mire gondolsz(Szenes Iván)

Mondta-e már más is neked?(Vámosi János)
video

Nagykörút(Sárosi Katalin)
video Zeneszöveg.hu - Sárosi Katalin előadóhoz tartozó letöltések

Nagykörút(Hollós Ilona)
video Zeneszöveg.hu - Hollós Ilona előadóhoz tartozó letöltések

Nagykörút(Zsolnai Hédi)
video Zeneszöveg.hu - Zsolnai Hédi előadóhoz tartozó letöltések

Néha az kell, hogy dédelgess(Zsolnai Hédi)
video

Néha az kell, hogy dédelgess(Skála Énekegyüttes)
video

Néha az kell, hogy dédelgess(Kishonti Ildikó)
video

Nékem csak Budapest kell(Nagy Natália)

Nékem csak Budapest kell(Németh Lehel)
video Zeneszöveg.hu - Németh Lehel előadóhoz tartozó letöltések

Nékem csak Budapest kell(Budapest Bár)
dalokhu video Zeneszöveg.hu - Budapest Bár előadóhoz tartozó letöltések

Nem a kor számít...(Szenes Iván)

Nincs szabály(Csákányi László)
video

Ó Mexikó(Voith Ági és Bodrogi Gyula)
video

Párizsban szép a nyár(Szécsi Pál)
video Zeneszöveg.hu - Szécsi Pál előadóhoz tartozó letöltések

Párizsban szép a nyár(Anton)
video Zeneszöveg.hu - Anton előadóhoz tartozó letöltések

Párizsban szép a nyár(Horváth Tivadar)
video Zeneszöveg.hu - Horváth Tivadar előadóhoz tartozó letöltések

Pocok és az elefánt(100 Folk Celsius)
video

Sam Mitsegél(Macskák /musical/)
video

Sosem tudod mikor van a névnapom(Ambrus Kyri)
video

Szállj régi dallam(Harangozó Teri)
video

Szállnak a darvak(Póka Éva)
video

Szállnak a darvak(Kiss Márta)
video Zeneszöveg.hu - Kiss Márta előadóhoz tartozó letöltések

Szebb, mint szép(Vámosi János)
video

Szemembe nézz(Cserháti Zsuzsa)
video Zeneszöveg.hu - Cserháti Zsuzsa előadóhoz tartozó letöltések

Szemembe nézz(Máté Péter)
video Zeneszöveg.hu - Máté Péter előadóhoz tartozó letöltések

Szemembe nézz(A Doktor úr meggyógyul (rádió operett))
video Zeneszöveg.hu - A Doktor úr meggyógyul (rádió operett) előadóhoz tartozó letöltések

Szemembe nézz(Ferrari Violetta)
video Zeneszöveg.hu - Ferrari Violetta előadóhoz tartozó letöltések

Szemembe nézz (Mikes Éva)
video Zeneszöveg.hu - Mikes Éva előadóhoz tartozó letöltések

Szerelmed lassú víz(Németh Lehel)
video

Színházi macska(Macskák /musical/)
video

Szívtolvaj(Egyéb szövegek)
video Zeneszöveg.hu - Egyéb szövegek előadóhoz tartozó letöltések

Szívtolvaj(Toldy Mária)
video Zeneszöveg.hu - Toldy Mária előadóhoz tartozó letöltések

Tá, tá, tá, ti, ti, ti(Vámosi János)
video

Ugyanúgy(Felföldi Anikó)

Ugyanúgy(Balás Eszter)

Ugyanúgy(Mikes Éva)
video

Üzent ma a hajnal(Harangozó Teri)
video

Vakáción a Mézga család(Rajzfilm slágerek)

Várlak rég(Breitner János)
video

Várni nehéz(Kovács Erzsi)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább