Mózsik Imre

Mózsik Imre
Teljes név: Mózsik Imre
Együttes: Baricz Gergő, Csézy, Kontor Tamás, Lola, Mester és Tanítványai, NOX, Rúzsa Magdi, Supernem, Takács Nikolas, Wolf Kati,
Hangszer, szerep: dob
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 7708 alkalommal

Bemutatás:

A Supernem punk/rock együttes dobosa.

Biográfia:

Amerikában született, ahol édesapja hírszerzőként dolgozott. Három éves korában költöztek haza Magyarországra. A Sex Pistols, Police, AC/DC, Motorhead rajongás után 1985-ben zenekaraival (Singer Varrógépe, Alakulat) indultak az AORTÁ-n, melyen a Singerrel első, az Alakulattal pedig dobogós helyen végeztek. Tizenöt évesen került vissza Washingtonba. A középiskolában felvették az iskolai Jazz Band-be és az Orchestrába. Néhány iskolatársával megalapította az Ippy Tombi-t, ami post-punknak elkönyvelt dallamos, alternatív zenét játszott. 1989 végén hazatelepült. Később a Fan-Fan tagja lett, majd a zenekar felbomlása után többedmagával a francia riviérára ment vendéglátózni, ahol rock slágereket adtak elő.
Később a Mester és Tanítványai tagja lett, majd a Pa-Dö-Dő formációban és az Up! együttesben zenélt. Az UP! megszűnése után, fél évre újra tengerjáró hajóra ment zenélni. Hazatérése után 2002 őszéig a Roy és Ádám zenekarban dobolt mint session zenész, majd következett a Supernem.

Forrás: allmusic.hu

Mózsik Imre dalszövegek (57 db):

A másik arc(Supernem)
dalokhu video

A rock and roll, a sebesség megszállottja vagy (Feat Roy&Ádám)(Supernem)
video

A rock n roll, a sebesség megszállotja vagy(Supernem)

A Rocknroll, a Sebesség Megszállotja Vagy(Supernem)
dalokhu video

Ain't nobody's fool(Supernem)
dalokhu video

Az életművész(Supernem)
dalokhu video

Az igazi rocksztár az első próbán meghal(Supernem)
video

Az igazi rocksztár az első próbán meghal(Supernem)
dalokhu

Candlelight (Csézy)

Count me out(Supernem)
dalokhu video

Count me out(Supernem)
dalokhu

Csodagép(Supernem)
dalokhu video

D-d-double(Supernem)
video

Don't Walk Out On Me(Takács Nikolas)

Győzelem(Supernem)
video

Halkan, itt mások alszanak(Supernem)
dalokhu video

Hangosabban(Supernem)
dalokhu video

Hold Me(Takács Nikolas)

Holnapután(Supernem)
dalokhu

Holnapután(Supernem)
dalokhu

Just play!(NOX)
video

K-K-Kétszer(Supernem)
dalokhu video

Láthatatlan ember(Supernem)
video

Láthatatlan ember(Supernem)
dalokhu

Life Goes On(Wolf Kati)

Majomdal(Supernem)
dalokhu video

Mit tennél(Supernem)
dalokhu video

Mit tennél(Supernem)
dalokhu video

Nincs mese(Supernem)
dalokhu

Nincs mese(Supernem)
dalokhu video

Pornográfia(Supernem)
video

Pornográfia(Supernem)
dalokhu video

Reaching out(Mester és Tanítványai)

Reggelig táncolni egy rossz cipőben(Supernem)
dalokhu video

Rendőrsztori(Supernem)
dalokhu video

Say you love me!(Lola)
video

She's Smokin'(Supernem)
dalokhu

She's Smokin'(Supernem)
video

Solemn Silence(Baricz Gergő)
video

Spin, world! ( Forogj, világ!)(NOX)
video

Szabadesés(Supernem)
dalokhu video

Szabadesés(Supernem)
dalokhu

Szar van a levesben(Supernem)
dalokhu

Szar van a levesben(Supernem)
video

Szemen szedett igazság(Kontor Tamás)
dalokhu video

Szemen Szedett Igazság (javítva)(Kontor Tamás)

The Morning After(Supernem)
dalokhu video

Tudományos-fantasztikus pop(Supernem)
dalokhu video

Tviszt(Supernem)
video

Unsubstantial Blues / Aprócska blues(Rúzsa Magdi)
video

Váltó-áram(Supernem)
video

Váltó-áram(Supernem)
dalokhu

Van valaki a szekrényben(Supernem)
video

Van valaki a szekrényben(Supernem)
dalokhu

Viszlát, Szevasz!(Supernem)
dalokhu video

Zsebre dugott kézzel(Supernem)
video

Zsebre dugott kézzel(Supernem)
dalokhu



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább