Tomsits Rudolf

Bemutatás:

Tomsits Rudolf (1946. május 12. – 2003. június 11.)
Magyar trombitaművész, zeneszerző, főiskolai tanár volt.

A nemzetközi hírű dzsessztrombitás a hazai jazz-élet egyik
fontos és megkerülhetetlen alakja volt.

Trombitálni nyolcéves korában kezdett el az iskolai zenekarban,
tizenévesen dixieland együttesekben játszott. Zenei tanulmányait
magánúton végezte Kelényi György és Keil Ernő növendékeként.

Tizenhat éves korától hivatásos zenész. 1962-től tagja a Gonda
János által vezetett Qualiton Együttesnek, valamint tagja Kőrössy
János és Bergendy István együttesének is.
1963-tól egy évig Stockholmban élt, ahol Aarne Domnerussal,
Jan Johannsonnal és Egil Johannsennel is dolgozott együtt.
1964-es hazatérése után a Stúdió 11 szólistája, zeneszerzője és
hangszerelője lett, egészen 1979-ig.

Még 1964-ben megalapította saját formációját. A kvartettben
Vukán György (zongora), Berkes Balázs (bőgő) és Rosenberg
Tamás (dob) szerepelt.
Több európai országban vendégszerepeltek, és nagy sikereket
arattak többek között a montreux-i, a bledi, a bécsi, a palermói
és a varsói fesztiválokon.
1971-ben a Dizzy Gillespie-vel, Thelonious Monk-kal és Art
Blakey-vel fölálló Old Stars Band előzenekaraként turnéztak
Európa-szerte.

1980-tól 1992-ig a Jugoszláv Rádió és Televízió Szövetségénél
dolgozott az újvidéki rádió Big Band zenekarának vezetőjeként,
karmesterként, zeneszerzőként, hangszerelőként és szólistaként.
Később a Készenléti Rendőrség Zenekarának munkáját irányította
hét éven át, egészen a haláláig.

1992-től rendszeresen együttműködött a Hobo Blues Band-del,
és más színházi produkcióban és hanglemezen is közreműködött
zeneszerzőként, hangszerelőként és szólistaként.

1995-ben Babos Gyulával, Pege Aladárral és Kőszegi Imrével
létrehozták a Take 4 együttest, mellyel három CD-t jelentettek meg.

1994-től 1999-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola
Jazz Tanszakának volt trombitatanára, később pedig két éven
keresztül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola docense volt.

2003-ban elnyerte a Magyar Jazz Szövetség által adományozott
Szabó Gábor-díjat.

Emlékére 2008-ban az MR3-Bartók Rádió védnöksége alatt első
alkalommal rendezték meg a róla elnevezett Tomsits Rudolf Jazz
Trombita Tehetségkutató Versenyt.

Tomsits Rudolf dalszövegek (42 db):

A tények makacs dolgok(Szántó Erzsi)
video

Apa csak egy van(Voith Ági)
video

Bölcselkedés a bölcső fölött: Pelenkantáta(Hobo Blues Band)
video

Csak szép lehetek, de okos nem(Korda György)
video

Egész jó!(Mátrai Zsuzsa)

Elvesznék én is nélküled(Magay Klementina)
video

Elvesztettem a jókedvemet(Poór Péter)
video

Fátyolos a szemed(Domján Edit)
video

Hangyadal(Hobo Blues Band)
video

Haverom a tavasz(Máté Péter)
video

Hol az a fiú(Harangozó Teri)
video

Holnap is(Máté Péter)
video

Holnap megállnak az órák(Bontovics Kati)
video

Hová sietünk?(Aradszky László)
video

I love you Budapest II(Hobo Blues Band)
video

Kaland az égen(Hobo Blues Band)

Kedvesem sose félj(Szűcs Judith)
video

Késő bánat(Máté Péter)
video

Milyen ijedős lány(Kovács Kati)
video

Mostantól sírjon a másik(Poór Péter)
video

Nekem jó így, ahogy van(Zalatnay Sarolta)
video

Nekem több van egy kerékkel(Németh József)
video

Nem hallok rólad mostanában(Mensáros László)
video

Nem tudom miért(Bontovics Kati)
video

Ördögtánc(Budapest Bár)
video Zeneszöveg.hu - Budapest Bár előadóhoz tartozó letöltések

Ördögtánc(Harangozó Teri)
video Zeneszöveg.hu - Harangozó Teri előadóhoz tartozó letöltések

Ördögtánc(Egyéb szövegek)
video Zeneszöveg.hu - Egyéb szövegek előadóhoz tartozó letöltések

Pajtás(Soltész Rezső)
video

Porba írott nagy szavak(Korda György)
video

Rád hagyom a szerencsémet(Fenyvesi Gabi)
video

Ráz a villamos(Kovács Kati)
video

Rozsdamentes emlék(Delhusa Gjon)
video

Sose kérdezd(Szalkai Béla)
video

Süvít a szél(Máté Péter)

Szervusz, te régvárt fiú(Késmárky Marika)
video

Te vagy a lexebb(Bergendy - Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar)
video

Tibi - tangó(Psota Irén)
video Zeneszöveg.hu - Psota Irén előadóhoz tartozó letöltések

Utánam a vízözön(Poór Péter)
video

Utánam a vízözön(Máté Péter)
video

Üzenet(Kovács Ferenc)
video

Vele volna jó(Bontovics Kati)
video

Voltam már jó, rossz(Kovács Kati)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább