Barcza Zsolt

Barcza Zsolt
Teljes név: Barcza Zsolt
Együttes: Csík zenekar,
Hangszer, szerep: cimbalom, tangóharmonika
Szerző: Szövegíró
Megtekintve: Ma 1, összesen 2186 alkalommal

Bemutatás:

A Csík zenekar cimbalmosa, tangóharmonikása.

Biográfia:

1978. június 30-án születtem Budapesten, mint egészen kicsi gyermek. Gyermekkoromat – hasonlóan Szabó Attila barátomhoz – Gödöllőn töltöttem, az általános iskolát és a gimnáziumot is itt végeztem el.

13 évesen támadt az az ötletem, hogy jó lenne zongorázni tanulni. Zongoratanárom Láng Gabriella zongoraművész volt, aki nagyon sok mindent tanított nem csak a zongorázásról, de a zenélésről, zenei gondolkodásról is.

A népzenével először a gimnáziumban találkoztam Dulai Zoltán barátom révén, akivel osztálytársak voltunk. Zoli a FIX-STIMM zenekar prímása volt. Kérdezte, nincs-e kedvem megtanulni harmónikázni. Persze rögtön megtetszett a dolog, így szép lassan belecsöppentem a népi “vonalba”.

Miután Gyöngyösön diplomáztam, Kecskemétre költöztem, itt találkoztam Csík Janival és zenekarával. Megkérdezte, lenne-e kedvem velük muzsikálni – és persze hogy volt! Azóta a Csík Zenekarban muzsikálok.

forrás: a zenakar hivatalos oldala

Zenekarai (1 db):

Csík zenekar

Csík zenekar

(ismeretlen - napjainkig)

Barcza Zsolt dalszövegek (2 db):

Fekete L'amour(Csík zenekar)
video Zeneszöveg.hu - Csík zenekar előadóhoz tartozó letöltések

Keserédes nosztalgia(Csík zenekar)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább