1. Ismerős Arcok - Nélküled 5:41 [2010]
2. Kárpátia - Székely Himnusz 4:04 [2003]
3. Varga B. Tamás - Magyar Hitvallás
Pozsonyi Tibor
Bemutatás:
Biográfia:
Gitáros szerettem volna lenni. Kaptam is egy akusztikus gitárt a szüleimtől, de megfordítottam és elkezdtem rajta dobolni. Így lettem dobos!
Első zenekarom a Péntek 13. volt, majd következett az Androméda együttes.
1976-ban az Orient együttesbe kerültem. Itt játszottam elöször együtt a Hit, a mai HitRock együttes tagjaival. 1986-ban a Hit zenekar feloszlása után a Lépcsőház együttes dobosa lettem, de mellette részt vettem sok projektben, mint vendég zenész. (Péládul Led Zeppelin vagy Queen tribute.)
1998-ban újra indult a Hit együttes, egy CD-t is kiadtunk a korábban kiadatlan dalaink akkori verzióival "A véncsavargó... '78-'98" címmel.
2000-ben tagcserék és névváltoztatás következett. Ekkor lettünk a Hitből HitRock. Majd Füxivel, azaz Füchsel Tiborral megalapítottuk a HitRock Pink Floyd Tribute Band-et, vagyis a mai nevén a Hungarian Pink Floyd Show-t is.
A Pink Floyd tribute mellett többször is összeálltunk egy-egy előadásra a HitRock-kal. Volt lemezfelvétellel egybekötött 30 éves jubileumi koncert, volt a Budai Ifjúsági Park 50. évfordulójára rendezett fesztivál, volt Tihanyi Gábor - Tánci barátunk emlékére rendezett koncert, aki anno a HitRock gitárosa volt.
2014. tavaszán Füxivel úgy döntöttünk, hogy hosszútávra gondolkodva, új tagokkal, újra összeállunk a HitRockkal. A tizenöt éves ifjű tehetséggel, Somogyi Remiggel újjáalakult banda 35 éves jubileumi koncertjének anyaga, -rajta új dalainkkal- szintén meg lett örökítve. A buli felvételéből készült CD "HitRock 35 Live!" címen jelent meg. "
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!