Bemutatás:
színész, énekes
Biográfia:
1965. január 16-án született Budapesten. Édesapja Csonka Endre színész, a Vidám Színpad tagja volt.A Színház- és Filmművészeti Főiskolára csak harmadik nekifutásra vették fel. Közben a Nemzeti Színház stúdiójának hallgatója volt. 1990-ben diplomázott, első szerződése a Vidám Színpadhoz kötötte, ahol számos vígjátékban szerepelt. 1991-ben hivatalos munkahelye a Magyar Televízió akkor indult szappanoperája, a Família Kft. lett. 1991 óta szabadfoglalkozású. Folyamatosan vett énekleckéket, s tudását kamatoztatta a Grease, a Hair, és a Kapj el! című musicalek főszerepeiben is. Majd a Budapesti Operettszínházban és a Győri Nemzeti Színházban is játszott, többek között a Hotel Menthol című rock and roll-musicalben. Persze ez idő alatt sem tétlenkedett: Győrben a Hello, Dolly! című musicalben játszott, Szegeden pedig a Csókos asszony című operettben. Ez utóbbival 2000-ben az év Operett találkozójának legjobb táncoskomikusi díját nyerte el.
1997 őszén jelent meg első albuma, amely az Egy pici szerelem címet kapta, s ezen az 1960-as, 1970-es, valamint az 1980-as évek slágerei szerepeltek. A lemez gyorsan aranylemez lett. 1998-ban jött a folytatás Egy újabb randi címmel. 2001. február 14-én viszont már egy olyan albuma jelent meg, amelyen új szerzemények váltogatják egymást nagy kedvencekkel. Ennek a Ding-dong címet adta. 2003-ban jelent meg legutóbbi lemeze.
Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2013-03-28 16:46:17
Véleménye a(z) "Csonka András" előadóról:
Keresek egy szamot, a heten halgattam a radioban (soroskancsokrol szolt)
Utolsó bejelentkezés:
2010-12-12 17:09:22
Véleménye a(z) "Csonka András" előadóról:
Sziasztok. Az elvarázsolt nyár c. szűmhoz küldtem be videót, igaz az duett Koós Rékával.
Utolsó bejelentkezés:
2010-10-27 23:06:36
Véleménye a(z) "Csonka András" előadóról:
Neni! Amire te gondolsz az a Neoton familia száma, és a címe: ha szombat este táncol!
Utolsó bejelentkezés:
2013-07-12 16:59:05
Véleménye a(z) "Csonka András" előadóról:
Sziasztok! Ha valaki tudja hogy mi a címe Csonka András egyik zenéjének amiben ez a szöveg szerepel:Szombat este táncolj valamint az hogy Vörös hajú szemüveges. Akkor az itt mondja meg nekem a szám címét létszives.
Utolsó bejelentkezés:
2007-11-03 12:46:08
Véleménye a(z) "Csonka András" előadóról:
gartulálunk Valla Attilának! :D