Horányi Juli

Horányi Juli
Teljes név: Horányi Juli
Együttes: Horányi Juli, Kocsis Tibor, YOULÏ,
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 2479 alkalommal

Bemutatás:

Horányi Juli gyeremekkora óta foglalkozik a zenéléssel. Kezdetben szolfézst és zongorázást tanult, majd megkezdte énekesi tanulmányait is.
A gimnáziumi évek alatt magánénekórákon fejlesztette énektudását, később Duncan Lorien szemináriumain hallgatott előadásokat az éneklésről, a zeneszerzésről valamint a színpadi előadás titkairól.

Biográfia:

Zenei tehetsége mellett egy másik nagyon erős képessége is teret nyert az életében, diplomáját Kaposváron szerezte meg, mint díszlet-jelmeztervező. 2009 óta számos előadás látványvilágát álmodta meg.
Énekes-dalszerzőként tagja volt a JulieTheBlue formációnak majd a Mius együttesnek, ahol 2 nagylemezt és egy EP-t adtak ki Ámos Gergellyel.
2014-ben a nagyközönség egy tehetségkutató műsorban való szereplése által ismerhette meg. A műsor után kilépett a Miusból és Bubnó Lőrinccel megalapította a YOULÏ zenekart.

Juli előadásait szárnyaló hangja, lendületes enerigája és életszeretete hatja át, mely átsugárzik a közönségre. Jellegzetes hangja és színpadi megjelenése teszi őt senkihez sem hasonlítható előadóvá.

Zenekarai (3 db):

Horányi Juli dalszövegek (26 db):

A legjobb (ft. Káté & Zoohacker)(YOULÏ)

Ágnes asszony(YOULÏ)
video Zeneszöveg.hu - YOULÏ előadóhoz tartozó letöltések

Aranyszárnyú(YOULÏ)
video

Azthittem(Horányi Juli)
video

Better Than Me(YOULÏ)
video

Come Along(YOULÏ)
video

Deep Waters(YOULÏ)
video

Elhoztam a szívem (ft. Ruby Harlem)(YOULÏ)
video

Fénylő árnyék(YOULÏ)
video

Freedom Of Love(YOULÏ)
video

Hajnalcsillag(Horányi Juli)
video

Happiness(YOULÏ)
video

Holdutazás(YOULÏ)
video

Holnap(YOULÏ)
video

Intro(YOULÏ)
video

Játék(YOULÏ)
video

Megtörik a jég(Kocsis Tibor)

Mondóka(YOULÏ)
video

Neked Szól(YOULÏ)
video

Nélküled(YOULÏ)
video

Outro(YOULÏ)

Ragyogó(YOULÏ)
video

Sebzetten - Akusztikus Live (ft. Oláh Dezső)(Horányi Juli)
video

Szerelemtől Szabadon(YOULÏ)
video

Us(YOULÏ)
video

Wake Up!(YOULÏ)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább