Intim zenei utazás, amely a család tükrén át vezet önmagunk megismeréséhez
Megjelent Cserpes Laura vadonatúj lélektani EP-je ’Történeteim’ címmel – a négyszámos gyűjteményben az énekesnő megnyílik családi töréséről, édesapjáról és férjének is dedikált egy-egy felvételt.
„Tudom, hogy hallod” című friss dala a kiadvány záróakkordja, egyúttal a teljes EP kulcsdarabja is, mely a családi emlékek és az önazonosság jegyében született.
Cserpes Laura 2013 óta van jelen a magyar zenei életben
Az „Élj pont úgy” című slágerével robbant be a köztudatba, és azóta is folyamatosan építi egyedi, sokszínű zenei világát. Művészetét a hitelesség, a személyes hangvétel és a stiláris gazdagság jellemzi: bátran ötvözi a pop, a magyar népzene, a jazz és az R&B elemeit, de mindig megőrzi egyedi „laurás” karakterét.
Az új lemez tételei – akárcsak otthonunk falán a családi portrék – mély kapcsolódást kínálnak Laura személyes történeteihez. Az énekesnő ezúttal is dalszerzőként és szövegíróként van jelen: minden hang, minden sor az ő lelkéből fakad.
Megrendítő párbeszéd a gyászról, a hitről, és a lélek kapcsolatáról
A „Tudom, hogy hallod” című szerzemény különösen mély rétegeket érint. Cserpes Laura és egyetlen nagyszülője, anyai nagymamája közötti erős kötelékről szól. A szám, amely a mama szemszögéből íródott, egy
megrendítő párbeszéd a gyászról, a hitről, és a lélek kapcsolatáról – mindezt finoman kíséri egy zongora, mely az élet törékeny szépségét idézi meg.
Így nyílt meg szívszorító történetéről Cserpes Laura
„A dalt anyai nagymamám szemszögéből írtam, aki papám elvesztése óta 21 éve él egyedül. Bár a mama ritkán nyílik meg róla, de olyankor mindig úgy mesél, mintha velünk lenne a szobában.
Papa az én szívemben is nagyon fontos helyet foglalt el, az egyik legnagyobb támogatóm volt és alig várta, hogy a színpadon lásson – ő hitt bennem először úgy igazán.
A mai napig magammal viszem ezt, és szép pillanatokban mosolyogva mondom: látod, Papa, itt vagyok!
Ez az EP számomra egy családi album hangokból. Olyan, mint amikor egy régi fotóra nézel a falon, de ismered a mögötte rejlő történetet – és ezáltal nemcsak a családtagokat, de önmagad is jobban megérted. Minden dalban ott van egy darab belőlem, de közben anyáink, apáink, nagyszüleink hangján is szólok.”
Különleges koncert a Barabás Villában
A ’Történeteim’ EP megjelenését egy exkluzív koncert koronázza meg a nyár elején, a budai Barabás Villa varázslatos kertjében. Cserpes Laura válogatott dalaival – az új szerzeményekkel és régi kedvencekkel – nyújt különleges, bensőséges zenei élményt.
A koncerten klasszikus zenei hangszerelésben szólalnak meg a dalok
Vonósnégyes, zongora és egyedi hangszerelés garantálja a szokatlan, mégis otthonos zenei világot. A zenei rendező Tóth Ádám, a nemzetközi sztárok (Hauser, Marcelito Pomoy) koncertjein is közreműködő szakember. A zongoránál Bucz Magor, Junior Príma Díjas zeneszerző lesz hallható.
A négy dal – négy családi portré
Tudom, hogy hallod (egyben fókuszdal) - Egy gyászfeldolgozó, a hitről és a túlvilági kapcsolódásról szóló vallomás.
Mama mondja - Egy erős nő öröksége: Laura anyai nagymamájának inspiráló jelenléte és életbölcsességei egy belső utazást járnak körül.
Boldog dal - Egy ukulelén született szerelmes ballada, amely Laura és férje esküvőjének örömteli pillanatait örökíti meg – az énekesnő első igazán szerelmes dala.
Mégis mindig vársz (akusztik) - Az édesapjához fűződő mély kötődés, a feltétel nélküli szeretet és biztonság meleg hangulatú, intimebb feldolgozása, csellókísérettel, Kalmus Felicián közreműködésével.
Fotók: Cserpes Laura