Betli duó - Erzsike

Elnémult a nagy körúti lárma,
Sivár csend borult a kis szobámra.
A kandalló mellett üldögéltem,
S Erzsikének fényképét megnéztem.

Kinn az utcán hópehely ficánkolt,
az én szívem bánatosan lángolt.
Eszembe jut, milyen ifjú voltam,
s Erzsikének halkan így daloltam:

Erzsike, szeretem magát!
Piros ajkát, fehér homlokát.
Lába elé szórnák minden nyíló rózsát,
szeretem a bájos mosolyát!

(Aztán jött egy ködös őszi reggel
A kislány a szobámból sírva ment el
Mint vadgalamb a fészkéből kiszállva
A templomban másnak lett a párja

Én a templom szegletében álltam
Versenyt zokogtam az orgonával
Ő rám nézett én meg félig hallkan
A mirtusz felé csendben így daloltam

Erzsike, szeretem magát!
Piros ajkát, fehér homlokát.
Lába elé szórnák minden nyíló rózsát,
szeretem a bájos mosolyát!)

Sok év múlva mindent elfeledve
Találkoztunk újra mind a ketten.
Elzüllötten mulattam egy bárban,
S Erzsikére újra rátaláltam.

Szája festett, arca kissé ráncos…
Felkiáltott:”Nosza, újra látsz most!”
Kacagott a csalódott leányka,
A cigány meg hallkan muzsikálta:

Erzsike, látja milyen kár!
Út szélén egy hervadt rózsaszál.
Erzsike drága, szívem virága!
Erzsike mégsem lett enyém.