Akkezdet Phiai - Sprint

(Újonc)
Elértél végül gyűrött kézfejedig:
fáradt-kék vénák, kihalt futópálya.
Megvártad: ma is múltad következik.
Megint a jövőt hagytad utoljára.

Visszafelé jössz már, ha ennél messzebb...
A kanyarban gyér fű, vérpiros padok.
A lomha szíverekben salak serceg.
Lám, körbeértél... megint ugyanott.

Lassíts, az embert úgyis utolérik
gáncsoló sorsok, könyöklő holnapok!
Ne kapkodj, ne vágj fel, lefutod végig!
Szép ez a verseny, szép és vontatott.

Lábad nyomán fürge falevél sprintel.
Szél duruzsol csak, hűvös, halk zene.
Tudd, hogy ha volt is cél, ma már nincsen.
Húzd meg a végét, hajrázz, halj bele!

(Ref)
Nem látok temetőt, nincs hol hajtanom fejet,
mégis nézte egyik szemem a sírt, a másik a nevet.

(Saiid)
Csalódások pehelysúlyú ballasztja
némán szólva, bennem magát hallgatja.
A szépzsák egyetlen, tele tükörrel miért legyen?
Siketségem hozza balanszba a mérlegen.

Legyen csak egy, aki nem mérlegbe hisz'
Nyelvem-vitorlám. Veled minden szó előre visz.
Eszköz nem kell, hisz súlyunkból minden egy.
Az eltávolodás: visz a-kár mindig közelebb.

Így mikor megállunk forró lábakon a víz felett
feloldja tömegvonzását a Tisztelet.
Most láttad először - minden vonását ismered;
szint-én Zen. Eszjárását lesik meg az istenek.