Jolly és Suzy

Zenei irányzat: Modern Mulatós Popzene
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 38883 alkalommal

Bemutatás:

Jolly, eredeti nevén Tarcsi Zoltán 1978. október 28.-án született
Budapesten. Már 7 éves kora óta zenél. Dobolással indította el
a zenei pályáját, majd beleszeretett a gitárba és a zongorába,
így ezeken a hangszereken is megtanult zenélni.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett, mint zongorista.
Énekelni autodidakta módon tanult meg.

Sokáig a vendéglátó iparban dolgozott. Vendéglátós barátaival
1997-ben összeálltak egy név nélküli zenekarrá és így járták az
országot. Egy évre rá felvették a Románcok nevet és 1999-ben
megszületett első önálló mulatós albumuk, az Őrülten szeretlek,
amely a megjelenés után nem sokkal aranylemez lett.
A siker után elkészítették 2001-ben a Táncold át az éjszakát című
második albumot. Kialakult a csapat végleges neve is: Jolly és a
Románcok.
Az egyre nagyobb népszerűség, egyre több televíziós megjelenést
is hozott, és sorban készültek az albumok: Ne sírj, ha fáj a szíved!
(2004), Virágeső (2005), Kislány ne légy szomorú! (2007), Csak
még egy csók (2008).
Ebben az időszakban ismerkedett meg Suzy-val, akivel 2009-től
adnak ki albumokat Jolly & Suzy címen.
Suzy-val (Királyvári Zsuzsanna) 2010-ben házasodtak össze.

Jolly minden albuma arany- vagy platinalemez lett.
Több mint 100 000 albumot adtak el a különböző formációi.
A Nóta TV csapatának kezdetektől fogva tagja, jelenleg a Pertu
parti önálló műsorvezetője.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább